Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Drámai összecsapások lesznek a Maty-éren

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A hétvégi Maty-éri 2. olimpiai válogatónak két csúcs összecsapása is lesz - olvasható a kajakkenusport.hu oldalon.

Férfi K-2 200 méteren egyenlítené a „számlát” a világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter kettős az első válogatón nyertes Horváth Bence és Szomolányi Máté ellenében. Míg női K-2 500 méteren az egy győzelemmel rendelkező Szabó Gabriella, Kozák Danuta helyzetét egy új páros, Kárász Anna és Csipes Tamara nehezítené meg.

„Hogy miként futunk neki a második válogatónak? Nagy lendülettel – mondta jókedvűen a győri Horváth Bence, amikor a második válogató esélyeiről faggattuk. – Lesz is rajtunk nyomás, meg nem is. Bizonyos szempontból mi is viseljük már az esélyesség terhét, ugyanakkor nyugtat minket az a tudat, hogy ha nem jön ki a lépés, a szétlövéssel még lesz egy javítási lehetőségünk. A formánk szerintem sokkal jobb, mint az első válogatón volt, Máté sokat fejlődött egyesben, ami meglátszik a páros teljesítményén is. Arra törekszünk, hogy sikerüljön tökéletes pályát mennünk és akkor nem lesz gondunk. Nyilván Moliék is keményebbek lesznek, de nem csak ők adnak számunkra kihívást. Én megemlíteném Birkás Balázst és Balaska Márkot is, akik szintén remek formában vannak."

Tótka Sándor és Molnár Péter nyilván az utolsó leheletéig küzdeni fog. Jó visszajelzés volt számukra, hogy a duisburgi Világkupán, rangos mezőnyben az ezüstérmet tudták megszerezni - írja a kajakkenusport.hu.

„Örülünk ennek az ezüstéremnek, fel tudtunk mérni, hogy hol tartunk a nemzetközi mezőnyben és az eredmény azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Ez nagy lökést ad a második válogató előtt” – nyilatkozta még a Világkupát követően Tótka Sándor.

A nőknél is nagy csata várható az első válogatót nyerő, világbajnoki címvédő Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős, valamint a most alakult páros, Kárász Anna és Csipes Tamara között.

„Végre itt vagyunk az utolsó állomáson, amire kaptunk egy újabb nagyon erős ellenfelet Tami és Anna személyében. De bízom magunkban, hogy mint eddig is, most is tökéletes pályát fogunk menni. Az elmúlt négy hét is szuperül sikerült, nem kívánhatnék semmit magunknak, csak azt, hogy hozzuk ki magunkból amit tudunk!” – nyilatkozta Szabó Gabriella.

Kárász Anna és Csipes Tamara „cseppet” időhátrányban van a Szabó, Kozák pároshoz képest. Míg utóbbiak gyerekkoruk óta együtt lapátolnak, Csipesék az első válogató után döntöttek úgy, hogy kipróbálják mire mennek együtt.

„A párosunk jó és gyors. De nem kiforrott – folytatta Csipes. – Ahhoz még kellene legalább egy hónap közös munka. Technikailag egyáltalán nincsenek gondjaink, egy-két állítgatás után jól ment alattunk a hajó, de ez még kevés az üdvösséghez. Ha valamilyen oknál fogva mégis mi nyernénk a számot, az annak lenne köszönhető, hogy egyéniben mindketten a legjobb formánkat tudtuk nyújtani” – árulta el a verseny előtt Csipes Tamara.

Érdekesség egyébként, hogy nem formálódtak új egységek. Kovács Katalin, Vad Ninetta, Fazekas-Zur Krisztina és a 200 méteren már válogatót nyerő Douchev-Janics Natasa csak K-1 500 méteren szerepel.

A hétvégi, szegedi olimpiai válogatóversenyt – amely az ötkarikás műsorban nem szereplő számokban egyben a moszkvai kontinensviadal válogatója is – péntek délelőttől élőben közvetíti a Duna World csatorna.