Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kajak-kenu Eb: kezdődik az olimpiai főpróba Moszkvában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kontinens legjobbjainak, így a magyaroknak is az utolsó erőfelmérési lehetőséget kínálja az augusztusi olimpia előtt a péntektől vasárnapig tartó moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság.

"A világkupa-sorozat június elején lezárult, Rio előtt más nemzetközi versenyünk már nem lesz. A fókusz természetesen az olimpiai számokon lesz, a versenyzők, az edzők és mi, vezetők is le tudjuk ellenőrizni, hogy minden rendben halad-e a felkészüléssel" - mondta az MTI érdeklődésére Storcz Botond, a felnőtt válogatott vezetőedzője.

Mivel az Eb menetrendje eltér az ötkarikás program időbeosztásától, az orosz fővárosban nem minden olimpiai számban az az egység indul, amely majd Rio de Janeiróban is vízre száll. Jó példa erre a két kajakos, Dombvári Bence és Horváth Bence esete: ők ugyan megnyerték a hazai válogatót 1000, illetve 200 méter egyesben, most azonban kihagyják ezt a számot, Dombvári párosban és négyesben, a sprinter Horváth pedig csak párosban lesz érdekelt a Krilatszkoje Sportközpontban. A kenusoknál 1000 méteren Peking bajnoka, Vajda Attila indul - bejelentése szerint ez lesz az utolsó versenye egyesben -, az olimpián azonban várhatóan a Moszkvában csak párosban szereplő Vasbányai Henriké lesz ez a szám.

A két kajak négyes szereplését kiemelt figyelem kíséri. A válogatót a férfikanál a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású egység nyerte, míg a nőknél a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara alkotta csapatnak szavazott bizalmat a szakvezetés, s ha a két hajó megfelelően teljesít a kontinensviadalon, az olimpián is indulhat. Amennyiben azonban nem, a férfiaknál új válogatót írnak ki, és a nőknél is van még változtatási lehetőség. A Rióba utazó csapatot július 5-én hirdetik ki, a magyaroknak 17 kvótájuk - 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra.

Storcz Botond az Eb-célkitűzéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: tíz fölötti éremszámmal szoktak zárni, ezt most is reálisnak tartja, az olimpiai számokban pedig öt-hat dobogós hellyel kalkulál.

Az oroszországi verseny nyitónapján elő- és középfutamokat rendeznek, a döntőkre szombaton és vasárnap kerül sor. A regattát a Duna és az Eurosport élőben közvetíti.