Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sabaté még nem bírt a tanítómesterével

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szombaton szoros mérkőzésen, három góllal maradt alul a Telekom Veszprém kézilabdacsapata a Barcelona otthonában a Bajnokok Ligájában. A találkozó végén a 48. évében járó Xavi Pascual és a nála nyolc esztendővel fiatalabb Xavi Sabaté úgy ölelte át egymást, ahogy azt csak régi jóbarátok szokták tenni.

„Négy dolog is közös bennünk, azon kívül, hogy mind a ketten spanyol állampolgárok vagyunk. Kézilabdázók voltunk, és ma is ezt a sportágat szolgáljuk, egymáshoz hasonlóan kapusként igyekeztünk bizonyítani. Ráadásul, ha nem is azonos szinten, a Barcelonában játszottunk, most pedig együtt, pontosabban egymással vetélkedve iparkodunk eljutni a Bajnokok Ligája négyes döntőjéig. Az elmúlt szombaton vezetőedzőként először vezettem csatára a Telekom Veszprémet Pascual barátom csapata ellen, és ez azért számított pályafutásom egészen különleges eseményének, mert az ellenfél kispadján egykori tanítómesterem ült! Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor a Barcelona kötelékébe tartozó sportiskolai csapatomban Xavi Pascual oktatott a kézilabdázásra. Ő biztatott azzal, hogy érdemes sokat gyakorolnom, mert akkor játékosként, majd edzőként is sokra vihetem. Remek emberként és kiváló nevelőedzőként ismertem meg, aki már akkor is a mostanihoz hasonlítható tűzzel és lelkesedéssel igyekezett a játékosaiból a lehető legtöbbet kihozni. Meghatározó szerepet töltött be az életemben, tisztelője és a barátja is vagyok. Fiatal kézilabdázóként álmomban sem gondoltam volna, hogy jó 25 évvel később a kézilabdapályán. úgy is mondhatom, hogy a második otthonunkban ellentétes érdekeket képviselve edzőként találkozunk egymással.” - nyilatkozta Xavi Sabaté a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Xavi Sabaté, aki Carlos Ortega másodedzőjeként 2012-ben érkezett Veszprémbe, tavaly ősz óta viszont már a magyar bajnokcsapat – magyarul egyre jobban beszélő - „kormányosa”, nem érzi csalódottnak magát a veretlenségi sorozatot megszakító szombati BL vereség után, de bosszankodik az első félidő pontatlan lövései és a kihagyott ziccerek miatt.

„Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a dolgunk, ennek ellenére nem úgy mentünk ki a pályára, hogy az előttünk álló akadályt nem tudjuk venni. Ha úgy játszunk végig, ahogy azt tettük Flensburgban, és most ugyanolyan, szinte tökéletes teljesítményre tekinthetnénk vissza, pontot, vagy pontokat hozhattunk volna el Barcelonából. Öt fordulón verekedtük át magunkat, három csoportrangadót játszottunk idegenben, a visszavágókon mi leszünk a házigazdák, így valamivel könnyebbnek tűnik a folytatás. ”

A spanyol szakember úgy gondolja, hogy a szombati, MOL-Pick Szeged elleni bajnoki örökrangadón viszont semmivel sem lesz könnyebb a feladatuk, mint a Bundesligában szereplő sztárcsapatok, vagy éppen a Barcelona elleni Bajnokok Ligája összecsapásokon.

„Egy újabb olyan összecsapás következik, ahol Juan Carlos Pastor személyében már megint egy spanyol honfitársam az ellenfél vezetőedzője. Jól erősítettek, szoros mérkőzéseket játszanak, hazai pályán különösen veszélyesek. Hatalmas csata alakulhat ki, nekünk nagyon jól és hibátlanul kell játszanunk ahhoz, hogy újra győzni tudjunk ellenük.”

Xavi Sabaté megszerette Magyarországot, jól érzi magát Veszprémben, különleges megtiszteltetésnek tartja, hogy egy időre a magyar válogatott vezetését is rá bízták. E minőségében november 2-án Nyíregyházán a lettek elleni Európa-bajnoki selejtezőn irányítja a nemzeti színeket képviselő együttest, majd négy nappal később – a 2018-as EB felé vezető utat járva - Hollandia ellen lépnek pályára. Sabaté hétfőn meghirdetett keretében hat veszprémi kézilabdázó található: Mikler Roland, Gulyás Péter, Ancsin Gábor, Lékai Máté, Schuch Timuzsin és Iváncsik Gergő.