Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Reformokba kezd a háromszoros olimpiai bajnok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok szerint a magyar vízilabda-társadalom ereje az egységében rejlik.

„Remélem, hogy ez az egység az előttünk álló négy évben is kitart, hogy a ránk váró feladatokat együttes erővel valósíthassuk meg" – fogalmazott az Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) új alelnöke. A múlt heti tisztújításon ugyanis minden egyes jelöltet egyöntetűen, ellenszavazat nélkül szavaztak meg.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó közel nyolc éve éppen azért kezdett el a játékvezetéssel foglalkozni, hogy később a nemzetközi szövetségek technikai bizottságába is bekerülhessen.

„Idén választottak be az Európai Úszó Szövetség (LEN) Technikai Bizottságába, jövőre pedig a budapesti vizes világbajnokságon lesz a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) tisztújítása, ahol szintén indulnék a posztért. Ezen szervezetek tagjaként minden olyan üggyel foglalkoznék, amellyel egyrészt a magyar vízilabdát erősíthetném nemzetközi szinten, másrészt pedig a sportág fejlődéséhez is hozzászólhatnék" – mondta Molnár Tamás az InfoRádió Pólópercek című magazinműsorának.

Állítása szerint a honi szövetség struktúrája reformokra szorul. Kemény Dénes elnök engedélyével hamarosan hozzálát a részletek kidolgozásához, hogy a következő, tavaszi közgyűlésen már konkrét tervekkel állhasson elő.