Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Fradi nyert a stadionbúcsúztatón

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A címvédő Ferencváros 3-2-re győzött a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. A listavezető Vasas otthona, az Illovszky Stadion búcsúztatóján 1-1-es döntetlent játszott a Videotonnal.

Ha nem is játszottak kimondottan fölényben, de a miskolciak kezdték aktívabban a mérkőzést. Ennek ellenére húsz perc után a vendégek szereztek vezetést egy számukra szerencsés öngóllal. A ferencvárosi találat alaposan "megfogta" a Diósgyőrt, amely nem sokkal később kétgólos hátrányba került. Az első félidő utolsó tíz-tizenöt perce viszont ismét a hazaiaké volt és a szünet előtt sikerült szépíteniük.

A folytatásban kissé feszültté vált a találkozó hangulata a pályán, egy nagyobb kakaskodás is kialakult. A diósgyőri játékosok nyugodtak meg hamarabb, melynek köszönhetően egyenlítettek, de nem örülhettek sokáig, mert Michal Nalepa révén gyorsan válaszoltak a fővárosiak. Ezt követően a hazaiak eleinte mindent egy lapra feltéve rohamoztak, több komoly lehetőségük is volt, de Dibusz bravúrjainak is köszönhetően nem változott az eredmény. Az utolsó percekben a Ferencváros már biztosan őrizte minimális előnyét, így három ponttal távozott a DVTK 1939-ban elkészült és most búcsúzó stadionjából.

A folytatásban a DVTK a tervek szerint Nyíregyházán, Debrecenben, vagy Mezőkövesden szerepelhet, amíg a miskolci MVSC-pályát alkalmassá teszik élvonalbeli meccsek rendezésére. A klub várhatóan jövő héten köt szerződést az "albérletre" vonatkozóan.

Horváth Ferenc, a DVTK vezetőedzője vereséggel zárta jubileumi, századik élvonalbeli mérkőzését a kispadon.

Angyalföldön egy remek hangulatú összecsapáson, több mint ötezer néző előtt az első félidőben sokáig kellett várnia a szurkolóknak az első nagy helyzetre, a 38. percben azonban a Vasas a találkozó első igazi lehetőségét Remili révén gólra váltotta. A hazai csapatkapitánynak nem volt nehéz dolga, hiszen egyedül vezethette a labdát a vendégek kapusára.

A fordulást követően a Videoton szinte a tizenhatosához szegezte a Vasast, amely hősiesen védekezett, de egy-egy gyors kontra végén még helyzetig is eljutott. A fehérváriak több ziccert is elrontottak, s amikor már úgy tűnt, a hazaiak kihúzzák, Lazovic egy gyönyörű szabadrúgásgóllal pontot szerzett csapatának.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

Diósgyőri VTK-Ferencváros 2-3 (1-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 8052 néző, v.: Szabó Zs.

gólszerzők: Novothny (41.), Nono (58.), illetve Jagodinskis (20., öngól), Busai (30.), Nalepa (65.)

sárga lap: Lázár (33.), Novothny (57.), Nemes (89.), Lipták (93.), illetve Ramírez (57.), Hajnal (72.)

Diósgyőri VTK: Rados - Lázár, Lipták, Jagodinskis - Vela, Dausvili (Bacsa, 83.), Elek, Nemes - Bognár I., Nono (Nikházi, 74.) - Novothny

Ferencváros: Dibusz - Dilaver, Nalepa, Pintér, Ramírez - Gera, Hajnal (Hüsing, 83.) - Lovrencsics (Cukic, 64.), Busai, Nagy D. (Radó, 69.) - Djuricin

Vasas-Videoton FC 1-1 (1-0)

Illovszky Stadion, 5045 néző, v.: Iványi

gólszerzők: Remili (37.), illetve Lazovic (90+1.)

sárga lap: Korcsmár (23.), Saglik (34.), Kleisz (52.), Ristevski (74.), Király B. (90+4.), illetve Szolnoki (10.), Fiola (24.), Stopira (79.), Hadzic (90+2.)

Vasas: Nagy Ge. - Burmeister, Korcsmár, Ristevski - Kleisz, Vida, Berecz, Hangya - Remili (Vaskó, 88.), Pavlov (Király B., 92.), Saglik (Murka, 81.)

Videoton FC: Kovácsik - Szolnoki, Fiola, Vinícius, Stopira - Pátkai (Feczesin, 75.), Juhász, Hazdic - Lazovic, Scepovic, Géresi

Gyirmót FC-Debreceni VSC 1-2 (0-2)

Gyirmót, Alcufer Stadion, v.: Vad II.

gólszerzők: Madarász (71.), illetve Vittek (8.), Holman (13.)

sárga lap: Achim (22.), Présinger (61., 81.), illetve Bobko (89.)

kiállítva: Présinger (81.), illetve Tőzsér (42.)

Gyirmót: Sebők - Achim (Simon A., 62.), Jancsó (Nagy O., 84.), Bojovic, Présinger - Filkor, Kiss M. - Vass P., Paku (Madarász, 62.), Sallói - Simon

DVSC: Danilovic - Jovanovic, Mészáros N., Brkovic, Bobko - Tőzsér, Filip - K. Mészáros (Horváth Zs., 66.), Holman (Nagy Z., 75.), Szakály - Vittek (Sekulic, 62.)

Paksi FC-Újpest FC 1-1 (0-1)

Paks, 1000 néző, v: Bognár

gólszerző: Szakály (88.), illetve Balázs (9.)

kiállítva: Kecskés (94.)

sárga lap: Gévay (41.), Kulcsár (58.), Báló (67.), illetve Heris (42.), Kecskés (76., 94.)

Paks: Kemenes - Kulcsár, Kovács, Gévay, Laczkó (Vernes, 58.) - Papp (Jelena, 85.), Báló - Koltai (Szakály, 72.), Bertus, Bartha - Hahn

Újpest: Banai - Nagy, Heris, Kecskés, Mohl - Bardhi, Windecker - Balázs, Balogh (Pávkovics, 87.), Diarra (Angelov, 64.) - Lázok (Nagy G., 64.)

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 1-0 (0-0)

Mezőkövesd, 1815 néző, v.: Berke

gólszerző: Gohér (75.)

sárga lap: Kink (39.), Hudák (51.), illetve Okuka (55.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Tujvel - Vági, Szeles, Hudák, Gohér - Mevongou, Egerszegi (Bacelic-Grgic, 57.), Molnár (Sós, 63.) , Strestík, Kink (Vosalik, 79.) - Diallo

MTK Budapest: Petkovic - Okuka (Nikac, 82.) Vukmir, Poór, Vadnai - Vass (Baki, 82.) Vogyicska, Kanta - Myke, Torghelle, Korozmán (Varga Sz., 65.

Budapest Honvéd-Swietelsky Haladás 2-1 (2-1)

Bozsik József Stadion, 2832 néző, v.: Erdős

gólszerzők: Lanzafame (42., 11-esből), Prosser (45.), illetve Gaál (48.)

sárga lap: Botka (45+2.), Kamber (74.), illetve Gaál (39.), Rácz (40.), Botka (45+2.), Kovács L. (62.), Wils (86.)

Honvéd: Gróf - Botka, Lovric, Kamber, Baráth - Nagy G., Gazdag, Hidi, - Koszta (Zsótér , 61.), Prosser (Kabangu, 61.), Lanzafame (Ikenne-King, 87.)

Haladás: Rózsa - Polgár, Wils, Hegedűs, Bosnjak - Kovács L. (Tóth M., 66.), Iszlai, Gaál - Rácz (Dombi, 83.), Williams (Ars, 45+2.), Halmosi