Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Folytatná a TAO-rendszert a kormány

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány a magyar sportban 2011 óta működő társaságiadó-kedvezmény rendszer (TAO) változatlan feltételek melletti folytatásához kérte az Európai Unió jóváhagyását.

Erről Kozmann György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára beszélt az utanpotlassport.hu szerkesztősége által idén hatodik alkalommal megrendezett, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Decathlon által támogatott hétfői konferencián. Az államtitkár hozzátette: az EU engedélye eredetileg az év végéig szólt, ezt most újabb ötéves ciklusra kérték meg, jelenleg az unió válaszára várnak.

Kozmann előadásában kitért arra is, hogy a nemzeti utánpótlás-nevelő programok irányítása és felügyelete 2017 januárjától a MOB-tól átkerül az Emmi sportért felelős államtitkárságához. A sportvezető a változtatás indokaként a támogatási rendszer egycsatornássá válását és a nagyobb átláthatóságot nevezte meg. Az olimpiai bronzérmes kenus emlékeztetett arra, hogy a sporttörvény novemberi módosítása alapján januártól önálló helyettes államtitkárság irányítja majd az utánpótlás-nevelést Sárfalvi Péter vezetésével, valamint bejelentette, hogy új programot indítanak az utánpótlás-nevelésben dolgozó edzők munkájának támogatására.

Fábián László, a MOB sportigazgatója kiemelte: az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpián részt vevő magyar csapat 160 tagjának 77 százaléka volt érintett valamelyik nemzeti utánpótlás-nevelő programban.

Tóth József, a MOB utánpótlás-osztályvezetője előadásában elmondta, hogy az idei ötkarikás játékokon elért eredmények a magyar sport kétarcúságát bizonyítják. A megnyert 15 érem, köztük a nyolc arany számát pozitívumnak nevezte, ugyanakkor hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan a korábbiakhoz képest csökkent az érmes sportolók száma. Tájékoztatása alapján a Héraklész Programban szereplő 15 sportágban a világ- és Európa-bajnokságokon megszerzett 1-8. helyezések száma idén visszaesett, de ezt azzal magyarázta, hogy a magyar sport már 2013-ban is csúcsra volt járatva, ezért nem volt elvárható az eredményesség további növekedése.

Az igazgató szerint a 2013-ban indított kiemelt sportágfejlesztési program hatásai még nem jelentkezhettek, sőt hat sportág 2014 és 2016 között az eredményességben visszaesett a 2010 és 2012 közötti időszakhoz képest. Tóth József azonban úgy látja, hogy a hároméves terminus még rövid ahhoz, hogy abból komolyabb következtetéseket lehessen levonni.

Rátgéber László kosárlabdaedző, a nevét viselő pécsi akadémia vezetője úgy látja, a TAO megjelenése morálisan megerősítette az utánpótlásban dolgozó edzők életét, akik így jobban tudnak a munkájukra összpontosítani, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszer el is kényelmesítheti a középszerű szakembereket. A női és a férfi kosárlabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya több problémát is lát a magyar sportban. Egyrészt hiányolja a széles látókörű, nagy kaliberű sportvezetőket, másfelől szerinte a magyar edzők nagyon képzetlenek és nem képesek a fejlődésre. Azon a véleményen van, hogy meg kell változtatni a Testnevelési Egyetemen az edzők oktatási rendszerét, ő például a jelenlegi tíz százalékról hatvan százalékra emelné a gyakorlati képzés arányát.