Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Közülük kerülhet ki a következő szövetségi kapitány

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több élcsapat vezetőedzője is megerősítette pályázati szándékát a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára az InfoRádiónak. A sportági szövetség december 15-én hirdeti ki, hogy ki lesz januártól a nemzeti együttes szakvezetője.

Az élcsapatok InfoRádió által megkérdezett vezetőedzői közül többen is úgy nyilatkoztak, hogy pályáznak a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A szövetség elnöksége pályázatot írt ki, a határidő december 9., a győztes január elsején kezdheti meg a munkát, és 2020. december 31-ig töltheti be a tisztséget.

A szövetségi kapitány jövő év május 31-ig klubedzői feladatokat is elláthat. Ezután viszont már csak főállásban töltheti be a pozíciót. Kemény Dénes, a szövetség elnöke korábban azt mondta az InfoRádiónak, hogy több magyar edző is alkalmas lehet a nemzeti együttes szakvezetőjének.

Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője megerősítette, hogy beadja pályázatát. A korábban három évig Benedek Tibor segítőjeként is dolgozó tréner azt mondta: naprakésznek tartja magát a nemzetközi vízilabdából, és átlátja, hogyan kellene egy csapatot építeni, hiszen most új korszak kezdődik.

Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője is pályázik. A szakember korábban az InfoRádiónak elmondta, bízik abban, hogy a pályázata elnyeri szövetség bizalmát.

Cseh Sándor, a bajnoki címvédő Szolnok szakvezetője az InfoRádiónak azt mondta, a december 9-i határidőig, mérlegeli, hogy beadja-e pályázatát.

Märcz Tamás, a BVSC trénere is megcélozza a nemzeti együttes kispadját. A játékosként olimpiai bajnok edző reméli, hogy eddigi tapasztalata alapján elnyerheti a kapitányi posztot. Korábban Merész András segítőjeként a női válogatott mellett is dolgozott.

A magyar vízilabda szövetség pénteken 12 óráig várja a pályázati anyagokat, és december 15-én hirdeti ki, hogy ki lesz januártól a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya.