Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ezért nem maradt elnök Baráth Etele

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elnökjelöltként vágott neki a kajak-kenusok tisztújító közgyűlésének Baráth Etele, de végül inkább az eddigi főtitkárt, Schmidt Gábort ajánlotta maga helyett. A szövetség olyan nagyra nőtt, hogy már főállású elnökre van szüksége, ő már csak a stratégiai döntésekben segít - indokolta döntését az InfoRádiónak Baráth Etele.

"A szövetség az elmúlt 21 évben, mióta ezt a munkát végzem, jelentősen megváltozott. Akkor tízmillió forintos volt a mérlegfőösszeg, most több mint 2,2 milliárd forint. Akkor volt 56 egyesület, és most van 160. Akkor volt 60 edzőnk, és most van háromszáz. Hihetetlenül dinamikusan fejlődő, széles bázison álló szövetség lett, amelynek a vezetését megítélésem szerint nem társadalmi munkában kell végezni, hanem főállásban, minden felelősséggel és eszközzel felvértezve" - mondta az InfoRádiónak Baráth Etele a közgyűlés után, amelyen végül a közgyűlés elnökének és a stratégiai bizottság vezetőjének választották meg.

Az elnök a posztra az eddig főtitkárt, Schmidt Gábort ajánlotta a küldötteknek, mert vele 1987 óta együtt dolgoztak, és végig részt vett a szövetség működtetésében, fejlesztésében, és úgy látja, ezt az újfajta elnöki munkát kiválóan el tudja majd végezni.

"Én nem mentem el, nem búcsúztam el a sportágtól" - mondta Baráth Etele. Olyan alapszabály-módosítást terjesztett elő, amellyel létrehozták a közgyűlési elnök funkciót.

"Ez a demokratizálódást szolgálja, és ez nem szlogen, hanem kulcsszó" - indokolta a változtatást. A jövőben évente két közgyűlést tartanak, és ebből az egyik mindig a sportág stratégiai kérdéseivel foglalkozik majd, és így a sportágban élők egytől egyik részt vehetnek a döntésekben. 

"A versenyző nyeri a versenyt, az edző készíti fel a sportolót, a szakosztályvezetők adják a hátteret, rengetegen szolgálják még ki a sportágat, és most végre ők is részt tudnak venni a kajak-kenu irányításában" - mondta Baráth Etele, aki a stratégiai bizottság vezetőjeként éppen ezeket a közgyűléseket készíti majd elő.  Ez a feladat azonban jóval kevesebb elfoglaltsággal jár.

"Elnöke vagyok egy irányító bizottságnak, amely az Európai Unió hosszú távú stratégiájával foglalkozik, és emiatt minden héten utaznom kell. Idén már 200 órát ültem repülőn. Egy ilyen munka nem teszi lehetővé erkölcsileg, hogy valaki a távolból szóljon bele egy ekkora szövetség munkájába" - magyarázta váratlan döntése okát a leköszönő elnök.