Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Több mint ezer sportolót érint a doppingbotrány

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több mint ezer orosz sportoló - nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon - érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban - tárta fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Richard McLaren vezette vizsgálóbizottsága.

A mostani, sorban második McLaren-jelentés szerint több mint harminc sportág - köztük a labdarúgás is - fertőzött. A csalások érintették a többi között a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiát, valamint a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnokságot.

McLaren a pénteki bejelentésen közölte: bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy több mint 500 pozitív mintát jelentettek le negatívként, és az érintettek között vannak közismert és elitversenyzők is. A szocsi olimpián 4 aranyérmes, és további 8 dobogós orosz versenyzőnek is csaltak a mintájával.

Az orosz sportolók doppingmintáit kétféle módon manipulálták: vagy a levett mintákat cserélték ki tiszta mintára vagy pedig a moszkvai doppinglaboratóriumban hamisították meg az eredményeket.

A jelentés hangsúlyozza: képesek megerősíteni, hogy soha nem látott mértékű csalások történtek 2011-től egészen a szocsi olimpia utáni időszakig, éremszerzési céllal.

McLaren szerint a vágy, hogy az érintettek érmet szerezzenek, eltérítette az erkölcsi és etikai iránytűket, ezen kívül súlyosan ártott az olimpia értékeinek és a fair play szellemének. A nemzetközi sporteseményeken évek óta nem egyenlő feltételekkel versenyeztek sportolók és edzők, becsapták a rajongókat és a szurkolókat, nézőket. Hozzátette: itt az idő, hogy ez az állapot véget érjen.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke még a mostani jelentés nyilvánosságra hozatala előtt közölte, hogy örökös olimpiai eltiltást javasol azok ellen, akik érintettek a doppingbotrányban.

A júliusban kiadott első McLaren-jelentés következtében száznál több orosz sportoló nem indulhatott a riói olimpián, a paralimpiáról pedig a teljes csapatot kizárták.