Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ádámfi Attila: Budapest komoly vetélytársakkal küzd az olimpiáért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Budapest 2024-es olimpiai rendezésre jelentkező riválisai közül Los Angeles már most meg tudná rendezni a világ bármely sporteseményét, Párizs pedig a tömegközeledés színvonalában előzi meg vetélytársait - számolt be az InfoRádiónak Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatója, aki az elmúlt napokban a helyszíneken egyeztetett mindkét pályázati bizottsággal.

 Ádámfi Attila szerint Budapestnek igen komoly vetélytársakkal kell megküzdenie a rendezési jog megszerzéséért.

„Méretükben ezek a városok nem összehasonlíthatók Budapesttel és ez nagyon sok mindent meghatároz. Infrastrukturálisan nagyon sok előnyt ad a másik két városnak. De figyelembe kell venni, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság éppen egy nagy reformcsomag közepén van, ami azt szeretné biztosítani, hogy a nagyvárosoknál kisebb, közepes, Budapest-méretű város is rendezhessen olimpiát.”

Párizs és Los Angeles pályázatában igen eltérőek a legerősebb elemek - tette hozzá a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatója.

„Párizs tömegközlekedése nagyon fejlett, ami az amerikai kultúrából adódóan Los Angelesszel szemben nagy előny. Másik jelentős különbség, hogy Párizs a korábbi sikertelen pályázatok alapján azt a tanulságot vonta le, hogy nem politikusokkal, hanem sportolókkal irányítják a pályázatot. A legmagasabb szinten, a szervező bizottság elnöki pozícióit is volt sportolók töltik be, van egy sportolói bizottság, ami jelentős szerepet vállal a pályázati anyag formálásában. Los Angelesben az infrastruktúra, az úthálózat, a létesítmények vannak nagyon magas szinten. Holnap meg tudná rendezni az olimpiát, hiszen a profi ligáknak köszönhetően napi szinten bonyolítanak le nagyobb nézőszámot jelentő sportrendezvényeket, mint az olimpia bizonyos sportágai.”

A témáról részletesebben az InfoRádió péntek este fél nyolc után kezdődő Ötkarika című magazinműsorában hallhatnak.