Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megvan az új kajak-kenu kapitány

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hüttner Csabát, az utánpótlás válogatott korábbi vezetőedzőjét választotta meg felnőtt szövetségi kapitánynak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége. A szakmai igazgatói tisztséget a jövőben Doma Gergő, az UTE korábbi szakosztály igazgatója látja el, a paraszakág vezetője Weisz Róbert maradt.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség november végén kiírta pályázatát a felnőtt, utánpótlás és parakenu szövetségi kapitányi posztokra, valamint a szakmai igazgatói tisztségre. A kandidálási határidőig 16 pályázati anyag érkezett be a szövetségbe: szakmai igazgatónak kilencen, felnőtt szövetségi kapitánynak négyen, utánpótlás kapitánynak ketten jelentkeztek, míg a paraszakág vezetői tisztségére egy ember, Weisz Róbert nyújtotta be anyagát.

Az elnökség hétfő délutáni ülésén döntött, s egy kivétellel meg is választotta a szakmai stábot. Felnőtt szövetségi kapitánynak Hüttner Csabát, korábbi utánpótlás vezetőedzőt nevezte ki. Hüttner Csaba pályafutása során négy világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet nyert kenusként, három olimpián volt tartalék, ezt követően pedig a legmagasabb edzői végzettséget szerezte meg. 2008 és 2009 között az MTK kajak-kenu szakosztályának vezetője volt, 2009-től 2013-ig utánpótlás szövetségi kapitányként, majd 2014 és 2016 között a szövetség utánpótlás vezetőedzőjeként dolgozott. Az ő irányítása alatt az idei minszki ifjúsági és U23-as világbajnokságon fantasztikus sikert ért el válogatottunk, amely 25 érmet szerzett.

„Hatalmas megtiszteltetés és nagy kihívás is egyben ez a feladat, de egy sportolói múlttal rendelkező ember mindig keresi az új utakat, a megmérettetés lehetőségét. Mindig is az volt a vágyam, hogy a felnőtt válogatott szövetségi kapitányaként egyszer én vezethessem a szakmai munkát és ez most teljesült. Kenusként nem tudtam olimpián szerepelni, de bízom benne, hogy a vezetésem alatt sok versenyzőnek sikerül majd ezt az álmát megvalósítani” – mondta a szövetség honlapjának Hüttner Csaba, akit az elnökség felkért a 2017-es, valamint a négy esztendős olimpiai program kidolgozására.

Döntés született a szakmai igazgatói posztról is. Csabai Edvin 2013-tól látta el ezt a tisztséget a szövetségben, ezúttal azonban már nem nyújtotta be pályázatát. A beérkezett anyagok közül a vezetés Doma Gergőét találta a legjobbnak. A kajakos múlttal rendelkező szakember 2005-től töltötte be az Újpesti Torna Egylet szakosztály igazgatói tisztségét, 2008 és 2012 között a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség, majd 2013-tól a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségének lett tagja.

“Egyelőre még érzelmek vannak bennem a kinevezéssel kapcsolatban. Ebben a közegben nőttem fel, ide tartozom, pontosan ezért érzem is a feladat súlyát és a megtiszteltetést. Amikor 1988-ban édesapám leültetett a televízió elé, hogy nézzem a szöuli olimpia eseményeit, elvetett bennem egy magot, s ennek a magnak most nőtt ki a valódi gyümölcse. Nagy hálát érzek ezért a lehetőségért” – mondta Doma Gergő.

A paraszakág szövetségi kapitányi posztjára egy pályázat érkezett, Weisz Róbert, a szakág korábbi vezetőedzője ismételten elnyerte a megbízatást. Irányítása alatt a világversenyeken több magyar érem is született, a riói paralimpián pedig Suba Róbert ezüstérmes lett.

Az utánpótlás szövetségi kapitányi tisztség egyelőre még betöltetlen marad, itt új pályázatot ír ki az elnökség.