Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megtalálták Brady ellopott mezeit

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hosszú nyomozás után találta meg azt a mezt, amelyet Tom Brady, a New England Patriots irányítója viselt a profi amerikaifutball-liga (NFL) február eleji nagydöntőjében, az 51. Super Bowlon, és amelynek a meccs után nyoma veszett.

Az ügy egyik érdekessége, hogy a körülbelül 500 ezer dollár értékűre taksált ereklye mellett arra a mezre is rábukkantak, amelyet Brady két évvel korábban, a Seattle Seahawks elleni összecsapáson viselt, és amely ugyancsak eltűnt az öltözőből a bajnoki ünneplés közben.

A hatóságok mostani közleménye szerint az elkövető mindkét esetben egy, a nemzetközi média által delegált személy volt.

Az 51. Super Bowlon a New England Patriots 25 pontos hátrányból fordítva, minden idők első hosszabbítással zárult nagydöntőjében 34-28-ra győzte le az Atlanta Falcons együttesét. A találkozón az immáron ötszörös bajnok Bradyt választották a legértékesebb játékosnak, miután többek között a legtöbb átadás és a legtöbb passzolt yard Super Bowl-rekordját is megdöntötte.

Húsvéti Wellness ajánlatok

Közeledik a húsvét hétvége és a tavaszi szünet! Még most sem késő szobát foglalni!

Hajóutak

Varázslatos gyöngyszemek az azúrkék tengerben, vagy Guadeloupe-tól Savonáig.