Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Példátlan eset történt Olaszországban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ritka hétvégén van túl az európai futball: az angol, a német, az olasz és a spanyol bajnokság listavezetője is győzött. A Palermóban megszerezte első gólját Sallai Roland, igaz, csapata így is súlyos vereséget szenvedett.

Aranyközelbe ért a Chelsea

A Chelsea és a Tottenham járt jól a Premier League hétvégi történéseivel, de a legjobb mérkőzést a Manchester City és a Liverpool játszotta, mégpedig egymással.

Antonio Conte úgy örült a Stoke City elleni 2-1-es győzelem után, mintha csapata a bajnokságot nyerte volna meg. Szó se róla, már nagyon közel jár hozzá. A „kékek” ezúttal nem játszottak jól, de Willian az utóbbi időben ritka góljainak egyikével vezetéshez jutottak, aztán a házigazdák még a szünet előtt, egy erősen vitatható büntetőből kiegyenlítettek. A második játékrész a Chelsea fölénye jegyében telt, de Gary Cahill csak a 87. percben szerezte meg a győztes gólt. A bajnokság első számú favoritja alig-alig veszít pontot a közép- és kiscsapatok ellen.

Nem úgy az Arsenal, amely a legutóbbi öt fordulóban négyszer is veszített. Most is, ezúttal a West Brom ellen 3-1-re. Hasonló mélyrepülése 1995 áprilisa, tehát még a Wenger-éra kezdete előtt volt az „ágyúsoknak”.

A Manchester United, miután Ibrahimovic és Pogba nélkül is nyert az edzőváltás után is reménytelennek tűnő Middlesbrough pályáján (3-1), meg is előzte az Arsenalt. Mourinho emberei közül ezúttal Fellaini (a szezonban először), Lingard és Valencia szerzett gólt.

A Tottenham a sérült Harry Kane nélkül is megverte a Southamptont, a dán Eriksen és az angol Dele Ali is góllal járult a 2-1-es sikerhez. Lendületbe jött a Leicester City, amely sorozatban a negyedik tétmeccsét is megnyerte az edzőcsere óta. A West Ham elleni, idegenbeli 3-2 Mahrez, Huth és Vardy góljaival született.

A Manchester City és a Liverpool kiváló mérkőzést játszott egymással, Gary Lineker szerint a Premier League történetének egyik legjobb 1-1-ét. Guardiolának és Kloppnak ez volt a tizedik összecsapása, s az első, amely döntetlennel zárult. Sok helyzet kimaradt, de James Milner tizenegyes-gólja után Sergio Agüero ki tudott egyenlíteni. Így a Man City maradt harmadik, de tizenkét ponttal kevesebbje van, mint a Chelsea-nek.

Magyar gól a Serie A-ban

Olaszországban a Juventus 1-0-ra verte Genovában a Sampdoriát, Cuadrado a mérkőzés elején megszerezte a döntő találatot. A Juve hívei Gianluigi Buffont ünnepelték: a kapus klubrekordot állított fel a Juventus mezében pályán töltött perceket tekintve. A találkozó 65. percében javította meg a csapatot 1946 és 1961 között erősítő Giampiero Boniperti 39 680 perces csúcsát, így immáron ő vezeti ezt a rangsort.

Nagy Ádám ismét végigjátszotta a mérkőzést a Bolognában, amely hazai közönség előtt a második félidőben négy gólt szerezve fordított a Chievóval szemben. Sallai Roland megszerezte az első gólját a Serie A-ban: góljával vezetett a Palermo Udinében, de végül 4-1-re kikapott. Az Udinese az első félidő hajrájában egyenlített, majd a másodikban még három gólt szerzett. Balogh Norbert a 65. percben, 1-2-nél, állt be.

A Napoli majdnem elszórakozta az előnyét az Empoli ellen. A büntetőt is hibázó gárda már 3-0-ra vezetett, a hazaiak a második félidőben 3-2-re feljöttek, de egyenlíteni nem tudtak. Az AS Roma magabiztosan, 3-1-re verte a Sassuolót, pedig az első gólt a vendégek szerezték.

Megállíthatatlan a Bayern

Németországban nőtt a Bayern előnye. A bajnokcsapat, talán a vártnál kicsit nehezebben, de 1-0-ra győzött a Borussia Mönchengladbach otthonában. A mérkőzés egyetlen gólját Thomas Müller szerezte, a világbajnok csatárnak ez volt mindössze a második gólja a Bundesliga-idényben. (Az elsőt a Wolfsburgnak lőtte, decemberben.)

Megtorpant az RB Leipzig, a legutóbbi három fordulóban csupán egy pontot szerzett, most kikapott 3-0-ra a megtáltosodott Werdertől (A legutóbbi hat fordulóban csak a Bayern szerzett több pontot a brémaiaknál.)

Sorozatban hatodszor szenvedett vendégként vereséget a Hertha, ezúttal 4-2-re kapott ki az utóbbi hetekben egyáltalán nem remeklő, február 4. óta több mint egy hónapon át nyeretlen Kölntől. A Hoffenheim 1-0-ra legyőzte a mezőny második felében szerénykedő-szégyenkező Bayer Leverkusent, Szalai Ádám ezúttal is kezdett, az 58. percben cserélte le az edzője.

Fejjel nyer a Real Madrid

Spanyolországban a listavezető Real Madrid 2-1-re nyert Bilbaóban. Karim Benzema vezető gólja után a veterán Aduríz még kiegyenlített, de a brazil Casemiro fejes góljára nem érkezett válasz. A mostani szezonban egyetlen más csapat sem ért el annyi döntő fejes gólt a Primera Divisiónban, mint a Real Madrid.

Az Atlético Madrid simán, 3-1-re megnyerte a forduló rangadóját a Sevilla ellen, s ezzel közelebb lépett a harmadik helyen álló andalúz gárdához. Hátránya már csupán két pont. Az első játékrészben csak Diego Godin szerzett gólt, majd a másodikban Antoine Griezmann és Koke növele az előnyt. A Sevilla csak szépíteni tudott Correa révén.

A Valencia nagyon bátran játszott a Camp Nouban. Mangala még a vezetést is megszerezte. Suárez egyenlítő gólja után Mangalát kiállította a játékvezető az első félidő hajrájában, Messi pedig belőtte büntetőt. Ám a vendégek Munir El Haddadi, a korábbi Barcelona-játékos révén kiegyenlítettek. A második félidő döntő gólját Lionel Messi szerezte, majd a végén André Gomes bebiztosította a katalánok győzelmét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!