Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kikapott az ukránoktól a női kosárlabda-válogatott

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyar női kosárlabda-válogatott 84-72-re kikapott Ukrajnától a Csehországban zajló Európa-bajnokság hétfői játéknapján.

Ezzel csoportharmadikként jutott a keddi nyolcaddöntőbe. Stefan Svitek együttese a második negyed közepéig jól tartotta magát, onnan azonban az ukránok támadásban és védekezésben is fölé nőttek, és a szünetig 17 pontos előnybe kerültek, amivel tulajdonképpen eldöntötték a mérkőzést.

A csoport, 3. forduló:

Ukrajna-Magyarország 84-72 (26-18, 21-12, 20-17, 17-25)

Az egyaránt egy-egy győzelemmel és vereséggel álló két csapat találkozója után a győztes másodikként, a vesztes pedig harmadikként jutott tovább a keddi nyolcaddöntőbe. A favorit spanyolok ugyanis 18 órától a nyeretlenül sereghajtó házigazdákkal találkoznak, és az eredménytől függetlenül biztosan előbbiek végeznek a közvetlen negyeddöntőt érő első, illetve utóbbiak a búcsút jelentő negyedik helyen. (Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt, és a csehek a magyaroktól és az ukránoktól is kikaptak.)

A második a B csoport harmadikjával, azaz vélhetően a szlovákokkal csatázik kedden, akiket a magyarok kétszer is könnyedén legyőztek néhány héttel ezelőtt. A harmadikra viszont a B csoportban második csapat vár, amely alighanem a komolyabb játékerőt képviselő olasz lesz.

Az ukránok a magyarokhoz hasonlóan 2015-ben egy győzelemmel és három vereséggel a 14-20. helyen zárták a magyar-román rendezésű Eb-t, és a csapat ásza, Alina Jagupova 29,3 (!) pontos átlagot ért el. A rendkívül erőteljes bedobó - aki idén francia bajnoki címre vezette a Lille-t - a csehországi kontinenstornán a hazaiaknak 21, a spanyoloknak 23 pontot dobott, és az utóbbi meccsen ő gyűjtötte együtteséből a legtöbb lepattanót és gólpasszt is.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, az ukránok vezettek 3-2-re, legutóbb a 2013-as Eb selejtezőjében ők nyertek 73-66-ra.

A hatodik meccs nagy dobópárbajjal kezdődött, az ellenfél hamar 13-6-ra elhúzott úgy, hogy Jagupova egy pontot sem dobott. Aztán az ő triplájával már 16-8 lett, Stefan Svitek szövetségi kapitány pedig időt kért. A tízpontos (18-8) hátrányt főként Fegyverneky Zsófiának köszönhetően sikerült ötre faragni, a csapatkapitány 8 pontig jutott a nyitónegyedben. A folytatásban Zele Dorina két perc alatt hét pontot szórt, majd bő három percen át 33-29 állt a nagyórán. A csupán 168 centis Arina Bilocerkivszka triplájával nagy ukrán roham kezdődött, 35-30 után sorozatban 12 pontot szerzett az ellenfél, így a nagyszünetben már 47-30 volt az állás.

Az első húsz perc statisztikája szerint a magyarok 14, az ukránok 42 százalékkal dobták a hármasokat, ráadásul tízzel több lepattanót szedtek. Jagupova csupán kilenc pontnál tartott, ám Oleszja Malasenko és Tajszja Udodenko is 13 pontig jutott.

Fordulás után öt ponttal közelebb került a válogatott, majd az addig nulla pontos Anna Olhovik tripláival már 57-39 volt az eredmény. Mindkét oldalon sok helyzet kimaradt, de ez a riválisnak kedvezett, 60-41-nél pedig Stefan Svitek már a pihentette a legjobbakat.

Az utolsó negyedben a magyarok egy 9-0-ás rohammal nyitottak, de néhány perccel később már ismét 17 pont volt a hátrány. A fantaszikus dobóformát mutató ukrán gárda a hajrában még egyszer rákapcsolt, 19 pontra növelte a különbséget, és ezzel eldöntötte a találkozót.

Mivel a favorit spanyolok és a nyeretlen házigazdák 18 órakor kezdődő meccse már nem befolyásolja a sorrendet, az A jelű kvartett harmadik helyén záró magyar együttes a nyolcaddöntőben várhatóan a B csoportban második olasz vagy szlovák együttessel csap majd össze kedden 18 vagy 20.30 órakor. Az olasz-szlovák meccs hétfőn 20.30 órakor kezdődik Királyváradon.

Stefan Svitek szövetségi kapitány néhány sorsdöntő statisztikai adattal kezdte értékelését:

"Noha beszéltünk erről a mérkőzés előtt,

az ukrán csapat mégis 18 támadó lepattanót szedett, amely nagyon szomorú szám a mi szempontunkból.

Második esélyből 24, az eladott labdáinkból pedig 23 pontot dobtak, emellett 11 triplát szereztek, ezek a számok állnak a vereségünk mögött" - jelentette ki, hozzátéve, az első félidőt lezáró 14-1-es ukrán roham után már nagyon nehéz volt a magyarok dolga. "A kezdőjátékosok ugyanakkor rápihenhettek a holnapi meccsre, tanulunk a mai hibákból, és holnap erősek leszünk" - szögezte le.

Nagy-Bujdosó Nóra is csalódottan de elszántan összegzett:

"Próbáltuk játszani a játékunkat és keményen védekezni, de szerzett labdákból rendre betalált az ellenfél.

Sajnos a második félidőben sem sikerült megszorítani az ukránokat. Ezzel együtt fontos meccs vár ránk holnap, és nem adjuk fel."

További eredmény:

Csehország-Spanyolország 67-63 (17-17, 11-12, 17-15, 22-19)

A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 5 pont, 2. Ukrajna 5, 3. MAGYARORSZÁG 4, 4. Csehország 4

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.