Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A kudarcon is nagyot kaszáltak a magyar futballisták

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A négy telt házas hazai világbajnoki selejtezőn mintegy 400 millió forint jegybevétele volt a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, ennek kicsit több mint a felét vitték el a rendezési költségek.

A 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság eddig négy hazai selejtezőmérkőzésén mintegy

400 millió forintos jegybevételre

tett szert a Magyar Labdarúgó Szövetség – tudta meg a Világgazdaság.

A Groupama Arénában rendezett találkozók közül a tavaly októberi, Svájc elleni (2-3) telt ház körülbelül 140 millió forintot jelenthetett a kasszában, majd 2016 novemberében Andorra fogadása (4-0) mintegy 120 milliós tétel volt a bevételi oldalon. A június 9-én, Andorra la Vellában elszenvedett 1-0-s vereség után az MLSZ úgy döntött, hogy a válogatott hátralévő vb-selejtezőire egységesen 1000 forintért vásárolhatnak nézőtéri jegyeket a szurkolók. A számítást nehezítik az előzetesen megváltott bérletek, illetve a VIP-szektor változatlan árai, de ezeket is belekalkulálva a múlt csütörtöki, Lettország elleni siker (3-1), illetve a vasárnapi, Portugáliával szemben elszenvedett vereség (0-1) 60, illetve 80 millió forintos bevételt hozhatott a konyhára.

Alkalmanként 60-80 millió forintot emészthet fel a rendezés költsége,

vagyis ez a teljes jegyárakkal számolva is elviszi a bevétel legalább 50-60 százalékát, a magyar–lett és a magyar–portugál összecsapás pedig nullszaldó körül alakulhatott.