Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb lépés a bálnavadászok ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ausztráliai kutatók rájöttek, hogy a bálnák bőrlemezeiből következtetni lehet a korukra. A felfedezéssel lezárulhat végre a bálnavadászokkal folytatott vitájuk.

A japán vadászok ugyanis eddig azzal érveltek, hogy az állatok korát csak azután tudják megállapítani, amikor már megölték őket.

Az új-dél-walesi bálnakutató központ munkatársai azonban rájöttek, hogy ha mintát vesznek a bálnák bőrlemezéből, akkor következtetni tudnak a korára.

Japán mindent megtesz annak érdekében, hogy a bálnavadászaot ismét engedélyezzék, szerintük ugyanis már nem fenyegeti semmi a tengeri emlősök populációját.

A jelenlegi szabályok csak a tudományos kutatás érdekében teszik lehetővé a bálnák leölését, a japánok ennek keretében ejtenek el évente több száz egyedet.

A japánok annak ellenére ragaszkodnak a bálnavadászathoz, hogy a szigetországban tradicionális ételnek számító bálnahús népszerűtlen a fiatalok körében, és egyes hírek szerint a bálnavadász-flotta által elejtett állatok húsát többségében kutyaeledelnek dolgozzák fel.