Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rákot okozhatnak a rák kiszűrésére is használt CT-vizsgálatok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jelentős egészségügyi kockázatot rejthetnek magukban az egész testet megvizsgáló orvosi műszerek, mert általuk nagy mennyiségű sugárdózist kapnak a betegek.

A magánklinikáknak a jövőben nem lenne szabad az egész testről részletes és információgazdag képet adó CT-, vagyis komputertomográfos vizsgálatokat alkalmazniuk - állítják a brit kormány szakértői.

Az egészségügyi minisztérium megbízásából dolgozó szakemberek jelentése ugyanis arra figyelmeztet, hogy egy röntgenvizsgálathoz képest százszor nagyobb mértékű sugárdózisnak vannak kitéve a betegek egy ilyen vizsgálat során, ami növelheti a rák kialakulásának kockázatát is.

A becslések szerint azok körében, akik évente kétszer vesznek részt CT-vizsgálaton, kétezerből egy embernél halálos daganatos betegség alakul ki.

A CT-vizsgálatok emellett téves megállapításokhoz is vezethetnek, valamint felesleges és fájdalmas műtéteknek tehetik ki a betegeket.

A kormány szakértői szerint át kellene tekinteni a CT-vizsgálatokhoz használt gépek engedélyezését, és akár be is lehetne tiltani azokat.

A szakértők úgy vélik, hogy az CT-vizsgálatot igénylő tünetekkel rendelkező betegeket a veszélyes vizsgálat helyett háziorvosukhoz kellene visszaküldeni.

A brit egészségügyi szövetség pénzpocsékolásnak tartja a CT-vizsgálatokat. A nagy-britanniai magánklinikákon ötszáz és kétezer font közötti összegért vizsgálják meg a betegeket a CT-vel, amely már kezdeti szakaszban kimutatja a rák- vagy a szívbetegség jeleit.