Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tovább csúszik az Atlantis indítása

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Január végére, vagy február elejére halasztja az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) az Atlantis űrsikló és rajta az új európai űrlaboratórium fellövését. A siklónak eredetileg már decemberben fel kellett volna szállnia. Európa számára az űrmodul feljuttatása azt jelentené, hogy jobban részt vehetne a részvétele a nemzetközi űrállomás munkájában.

Úgy tűnik, hogy csak jelentős késéssel indulhat az Atlantis űrsikló legújabb missziója, azt követően, hogy a NASA bejelentette: január 24-énél korábban meg sem kísérlik a fellövést.

Ez azt jelenti, hogy a többszöri halasztás miatt tovább csúszik a Columbus nevű európai űrlaboratórium - a nemzetközi űrállomáshoz hozzáépítendő újabb egység - feljuttatása is.

Wayne Hale, az űrsikló program igazgatója sejtetni engedte azt is, hogy még a január utolsó hetére tervezett start is túlságosan ambiciózus terv lehet. A NASA mérnökei már megtervezték azt az új konnektort, amelyre kicserélik az üzemanyagtartályok szintmutatójában rendellenességeket okozó egységet, a cserét azonban egyelőre még nem hajtották végre.

Az eredetileg december elején indult misszió során már a visszaszámláláskor derült ki, hogy nem működnek a külső üzemanyagtartály szintmérői. A második fellövési kísérletnél aztán megismétlődött a probléma.

A NASÁ-nak ezt követően egy karácsony előtti teszt során sikerült megtalálni a hibás alkatrészt.

Minden csúszik

Az Atlantis csúszása miatt későbbre kell majd halasztani az Endeavour február közepére tervezett misszióját is, és akár több más fellövést is. A menetrend borulása egy újabb komplikációt is okozhat: február 7-én dokkol a nemzetközi űrállomáshoz egy orosz Progressz teherszállító hajó.

A jelenlegi szabályok szerint pedig a két űrjármű egyszerre nem kapcsolódhat az állomáshoz, mert a háromtagú személyzet nem tudna mindenre odafigyelni. Így felmerülhet, hogy az Atlantis még később indulna útnak.

Az Európai Űrkutatási Ügynökség már 15 éve tervezi a Columbus modul feljuttatását, amelynek csatlakozásával automatikusan megnőne az európai részvétel a nemzetközi űrállomáson.