Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hogyan okoz rákot a dohányfüst?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Már évtizedek óta köztudott, hogy a dohányzás halált okozhat, de a mai napig senki sem értette pontosan, miként rákosodnak el az egészséges tüdősejtek a dohányfüst hatására.

A Kaliforniai Egyetem kutatói kimutatták, hogy a dohányfüstben lévő hidrogén-peroxid illetve az ahhoz hasonló oxidánsok a bűnösek. Az amerikai kutatóbiológusok szövetségének szaklapja, a FASEB márciusi számában megjelent új kutatási jelentés szerint ez a felismerés segíthet a dohányiparnak kevésbé káros termékek kifejlesztésében, az orvoskutatóknak pedig új utakat nyit a tüdőrák kezelése terén.

"Mivel a tüdőrák esetében az ötéves túlélési arány aggasztóan kicsi, mindössze 15,5 százalék, reméljük, hogy a tanulmány által jobban ráláthatunk majd az új terápiás célpontokra" - mondta Tzipora Goldkorn, a cikk egyik szerzője.

A kutatási tanulmányban a szerző és munkatársai leírták, hogyan tették ki a különböző emberi tüdősejteket cigarettafüst illetve hidrogén-peroxid hatásának, 1-2 napra elzárták őket, majd felmérték a bennük zajló rákos folyamatokat. A káros hatásoknak kitett sejtekben a rákos elváltozásokhoz hasonló folyamatokat tapasztaltak, míg a többi sejtnél nem.

"A fegyver és a bomba gyilkol, és a cigaretta is" - mondta Gerald Weissmann a FASEB főszerkesztője. - "A biológusok nem sokat tudnak tenni az első kettő esetében, de az ehhez hasonló tanulmányok segítségükre lehetnek a dohánnyal kapcsolatos halálesetek és betegségek elleni küzdelemben. A kísérletek nem csak új molekuláris célpontokat mutatnak a rák kezelésében, hanem felfedik a füstben levő egészségkárosodásért felelős anyagokat" - magyarázta.

Az amerikai országos betegségmegelőzési központ szerint a dohányzás az egyetlen olyan halálozási ok, mely eredményesen megelőzhető. Nagyjából minden ötödik haláleset ennek köszönhető. A dohányzás tehető felelőssé a tüdőrákos esetek nagy többségéért.

Egy 2000-es jelentés szerint a dohányfüst 4000 különböző kémiai anyagot tartalmaz, ebből 43 rákkeltő. A 4000 vegyület egy része ízfokozó, égési időt növelő vagy konzerváló adalékanyag.