Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hatalmas tengeri élőlényeket fedeztek fel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Meghökkentő mennyiségű állat- és növényfajt fedeztek fel az Antarktisz körüli vizeket kutató tudósok, akik időnként igencsak meglepődtek a fogás láttán.

A Ross-tengeren végzett 50 napos, 3 ezer kilométeres expedíció során hatalmas tengeri csigák, a négyméteres hosszúságot is elérő medúzák, valamint túlméretes tengeri csillagok is a szakemberek kezei közé kerültek. (Az élőlények közül néhányat megnézheti a Daily Telegraph oldalán.)

A vizsgálatban részt vevő egyik új-zélandi tengerbiológus 30 ezerre becsülte az összegyűjtött fajok számát, amelyből több száz lehet az eddig ismeretlen.

Don Robertson úgy véli, hogy az említett élőlények meglepő méretét az alacsony hőmérséklet, a kevés ragadozó, az oxigénben gazdag tengervíz, valamint a hosszú élettartam magyarázza.

A szakember kijelentette: a térségben eddig az övék volt a legátfogóbb vizsgálat, amelyre a sarkvidékek nemzetközi évének keretében kerítettek sort.

Az expedícióban részt vevő tudósok becslése szerint legkevesebb nyolc új puhatestű fajt találtak, és a halaknál is elérhetőnek tűnik ez a szám.

Az egyik legmeglepőbb felfedezést azok a tengerililiom-mezők jelentették, amelyek sok száz méteren keresztül borítják a tengerfeneket - maguk a növények mintegy fél méteresek.