Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A csapvíz és a zuhanyozás miatt is születhet súlyosan károsodott gyerek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A klórozott víz súlyosan veszélyezteti az újszülöttek egészségét - figyelmeztetnek brit kutatók. Ha az anya terhessége alatt csapvizet iszik, klórozott vizű medencében úszik, vagy akár csak rendszeresen ilyen vízben zuhanyozik, kétszeresére növeli annak a veszélyét, hogy a gyermeke szívbetegen, súlyos agyi károsodással, vagy farkastorokkal jön a világra.

A klórozott víz lehetséges súlyos következményeire a Birminghami Egyetem foglalkozási és környezeti orvoslással foglalkozó intézetének munkatársai hívták fel a figyelmet, miután elemezték közel 400 ezer kisgyerek egészségügyi adatait.

Megállapították, hogy azok az állapotos asszonyok, akik olyan helyen élnek, ahol klórozzák a vizet, nagy veszélynek teszik ki a gyermeküket, ha csapvizet isznak, klórozott vizű medencében fürdenek, ilyen vízzel zuhanyoznak - de még akkor is, ha mindig a tűzhely mellett állva várják, hogy felforrjon a teavíz.

A víz klórozásának mellékterméke lehet ugyanis (de nem szükségszerűen) a trihalometán (THM) - ez a vegyi anyag pedig nagy koncentrátumban háromféle születési rendellenességet okozhat: növeli annak a veszélyét, hogy a babalyukas szívvel, farkastorokkal, vagy anencephaliával (az agy és a koponya fejlődési hibája, amikor az agy, a koponya és a fejbőr egy jelentős része hiányzik) jön a világra.

Az adatok elemzése azt mutatta, hogy azokon a területeken, ahol klórozott a víz, 80 százalékkal nő a veszélye annak, hogy a baba lyukas szívvel születik, és ötven százalékkal azé, hogy farkastorokkal.

Márpedig minden hatodik brit háztartásban olyan víz folyik a csapból, amelyben a THM-koncentráció meghaladja a veszélyes mértéket - figyelmeztetett a kutatást vezető Jouni Jaakkola professzor.

A víz klórozása annak idején közegészségügyi sikertörténet volt, de mára egyre több bizonyíték mutatja, hogy születési rendellenességeket okoz - ezt korábban valószínűleg azért nem tudták, mert nem végeztek ilyen irányú vizsgálatokat - tette hozzá a professzor.

Jouni Jaakkola szerint kétségtelen tény, hogy a víz klórozásának komoly pozitív hatásai is vannak - de vizsgálni kellene a negatív következményeket is. A brit vízszolgáltató erre ígéretet is tett, de emlékeztetett arra is, hogy a szigetországban az ENSZ Egészségügyi Szervezetének (WHO) irányelveit követik.

Valentin napi wellness ajánlatok

Kényeztesse párját Valentin napi meglepetéssel valamelyik wellness szállodában.

A téli sport szerelmeseinek!

Kiváló sípályákon hódolhat téli sport szenvedélyének, mutatjuk a legjobb helyeket.