Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egy év alatt a feje tetejére állhat az éghajlat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A jeges szelek irányának megváltozása miatt egyetlen év alatt drasztikusan lehűlt Nyugat-Európa éghajlata 12 679 évvel ezelőtt - állapították meg tudósok, akik egy németországi tó üledékét tanulmányozták.

Az utolsó jégkorszak vége felé hirtelen bekövetkezett helyi éghajlatváltozás tényével egy ideje már tisztában vannak a tudósok, azóta ennek pontos okát és időtartamát igyekeznek meghatározni.

Ennek érdekében tanulmányozták a Meerfelder Maar tó mélyén fekvő üledéket, amely egyebek mellett virágport és ásványi anyagokat is magába zárt. Az ebből nyert adatok szerint 12 679 évvel ezelőtt az őszi és tavaszi évszak között hatalmas mértékben megnőtt a viharok intenzitása, és lehűlt az éghajlat Nyugat-Európában.

A Nature Geoscience-ben publikáló szakemberek úgy vélik, hogy a lehűlést okozó széljárásváltozást a tengeri jégmező kismértékű délre tolódása idézte elő. Korábban olyan elmélet is napvilágot látott, miszerint egy meteorit becsapódása nyomán a légkörbe kerülő por több napsugárzást vert vissza, és ez okozta volna a lehűlést.

Egy másik magyarázat szerint a meleg vizet szállító Golf-áramlat meggyengülése alakíthatta át az éghajlatot. Ettől jelenleg is több szakember tart, mivel számítások szerint a sarkvidéki jégmezők egyre gyorsuló olvadása járhat ilyen hatással.