Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az aszpirin lecsökkenti a vastagbélrák kockázatát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Már több vizsgálat is kimutatta, hogy a főképp az enyhébb fájdalmak és a láz csillapítására használt aszpirin irritálhatja a gyomrot és akár belső vérzést is okozhat. Most egy új kutatás azonban kiderítette, hogy akár a rák kialakulásának kockázatát is csökkentheti.

Európai kutatók több mint ezer olyan embert vontak be kutatásukba, akik egy örökletes betegség-együttesben, az úgynevezett Lynch-szindrómában szenvednek. Ez esetükben azt jelenti, hogy családjukban halmozottan fordulnak elő különféle rosszindulatú tumorok: gyomordaganatok, vastagbélrák, agy-, prosztata és bőrrák.

A kutatók a vizsgálat résztvevőit két csoportra osztották - az egyik napi 600 milligramm (két tablettányi) aszpirint szedett, a másik pedig placebót négy évig. Az aszpirint szedő csoportban hat embernél, míg a másikban 16-nál fejlődött ki a vastagbélrák.

A Cancer Research United Kingdom kutatója hangsúlyozta: a kutatás eredményének hallatán ne kezdjenek el azok ellenőrizetlenül aszpirint szedni, akik aggódnak a bélrák miatt. "Az aszpirinnak súlyos mellékhatásai lehetnek, ha nem az orvos utasításai szerint szedi valaki" - emelte ki Henry Snowcroft.

A kutatók egyelőre nem tudják biztosan, hogyan küzd az aszpirin a rák ellen. Korábbi feltevés szerint a szer lelassítja a COX2 nevű enzim működését, amelynek nagy szerepe van a tumorok kifejlődésében és növekedésében. John Burn, a Newcastle-i Egyetem kutatója szerint azonban az aszpirin a tumorsejtekre is hatással van úgy, hogy célba veszi a "selejtes" őssejteket, mielőtt azok mutálódni kezdenének, és átváltoztatja azokat prekancerózus (rákot megelőző) sejtekké.