Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újinfluenza: Ellenállóbbak vagyunk, mint gondolnánk

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szezonális influenza-fertőzés meglepően ellenállóvá tesz sok embert a H1N1-gyel szemben, illetve csökkenti a betegség tüneteit - derült ki egy friss kutatásból. Vagyis a korábban hittnél több ember szervezete képes sikerrel felvenni a harcot az újinfluenza ellen.

Amikor a tavasszal megjelent az újinfluenza, a szakértők egyik legnagyobb aggodalma az volt, hogy a vírustörzs annyira szokatlan, hogy az emberi szervezet védtelen a támadásával szemben.

A félelmet táplálták az első állatkísérletek is, amelyekből az derült ki, hogy a H1N1 halálosabb, mint a szezonális influenzát okozó vírusok.

A tapasztalatok azonban már nem támasztják alá ezt az aggodalmat, a statisztikák szerint ugyanis az újinfluenza nem okoz több halálesetet, mint szezonális társai, és több embert sem kell kórházban ápolni miatta.

Ennek oka az emberi immunrendszer által adott válasz lehet - amelyet értelemszerűen nem tudtak vizsgálni az állatkísérletek során.

Bjoern Peters kutatócsoportjával a kaliforniai La Jolla Intézetben 20 évre visszamenően elemezte az influenzáknál előfordult jelzőmolekulákat (markereket, epitópokat). "Megállapítottuk, hogy az immunrendszer első vonalának T-sejtjei a sertésinfluenza (H1N1) markereinek jelentős hányadát képesek felismerni" - ismertette eredményeiket az amerikai tudományos akadémia kiadványában Peters. A T-sejtes védelem mellett azonban antitestválaszt nem találtak a kutatók.

Peters szerint a korábban szerzett védőhatás összeadódhat, ami megmagyarázza, hogy az 50 év feletti emberek kisebb arányban fertőződnek meg a pandémiás H1N1-vírussal.

A kutatók úgy találták, hogy az új típusú H1N1 influenza epitópjai 49 százalékban egyeznek meg a régebbi, szezonális H1N1 influenzatörzsek epitópjaival. Egészséges emberek vérmintáiból azt állapították meg, hogy T-sejtjeik ezeknek a markereknek mintegy 17 százalékát ismerték fel.

Az influenza vírusa rendkívül változékony, évről évre újabb mutáción eshet át, ezért készül ellene minden évben új szezonális oltás. Alkotórészei közül azonban nem minden elem változik egyidejűleg, ezért génállományának egyes darabkáival annál nagyobb eséllyel találkozhatott az emberek immunrendszere, minél több járványt éltek át.