Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mikrochip segítségével újra láthatnak a vakok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Újra láthatnak a vakok annak a mikrochipnek köszönhetően, amelyet német orvosok fejlesztettek ki.

A Tübingeni Egyetem orvoscsoportja chipet ültetett vak páciensek retinája alá, akik ennek segítségével újra felismerik a tárgyakat és a betűket - olvasható a Der Spiegel című német magazinban.

Különösen egy finn férfi esetében értek el olyan eredményeket, amelyek az implantátum fejlesztésében átütő sikernek számítanak. A 44 éves Miika a chip segítségével átlépte azt a határt, amelyen túl jogilag már nem számít vaknak - mondta el Eberhart Zrenner, a kutatócsoport vezetője.

Az implantátum ezerötszáz fotocellából áll, amelyeket egy háromszor három milliméteres mikrochipen helyeznek el. Ezt négyórás operáció során helyezik el a retina alatt.

Zrenner szerint a test jól alkalmazkodik az implantátumhoz. "Egyetlen esetben sem lépett fel komoly probléma, például gyulladás" - mondta el az orvos.

A Tübingeni Egyetem etikai bizottságának feltételei alapján a chipet néhány héten belül el kell távolítani. Zrenner, aki Retina Implant néven céget alapított, kijelentette: az elkövetkezendő évben mintegy két tucat páciensnek fognak új, vezeték nélküli látóchipet beépíteni, ezek pedig már tartósan a retina alatt maradhatnak.