Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ugyanolyan jók matematikából a lányok, mint a fiúk

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ugyanolyan tehetségesek matematikából a lányok, mint a fiúk - derült ki egy amerikai tanulmányból.

A pennsylvaniai Villanova Egyetem tudósai összesen hatvankilenc ország csaknem fél millió, tizennégy és tizenhat év közötti diákjának teljesítményét elemezték a 2003-as TIMSS- és PISA-tanulmányok adatai alapján.

"A nőknek ebben a tudományágban való hátrányáról kialakult klisék éles ellentétben állnak a tudományos adatokkal" - közölte Nicole Else-Quest, a kutatás vezetője. Az eredmények szerinte azt mutatják, hogy a lányok is képesek a fiúkkal azonos teljesítményt nyújtani, ha ugyanolyan segédeszközökkel rendelkeznek, illetve ha vannak női példaképeik.

A nemek között ennek ellenére is megfigyelhető némi különbség, amely azonban országról országra változik: lényeges befolyásoló tényező például a nők életszínvonala és a társadalomban elfoglalt helyük. Azokban az országokban, ahol a nők fontos tudományos pozíciókat töltenek be, a lányok több önbizalommal és jobb számolási képességekkel bírnak.

Hasonló eredményre jutottak két évvel korábban olasz kutatók is. A firenzei European University Institute tudósai szintén a 2003-as PISA-felmérés eredményeit elemezték. Megállapították, hogy a lányok a matematikában is képesek lépést tartani a fiúkkal, ha a nemeket azonosan kezelik az adott országban.