Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Miért rossz, ha kétkezes a gyerek?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A mindkét kézzel egyformán ügyes gyermekek számára sokkal nagyobb küzdelem az iskolai tananyag elsajátítása, és gyakrabban válnak hiperaktívvá - derül ki egy nemrég végzett kutatásból.

A londoni Imperial College vizsgálata szerint az úgynevezett kétkezes gyermekeknek nagyjából kétszeres erőfeszítést jelent az iskolában való megfelelés, mint társaiknak, emellett a nyelvvel is nehézségeik lehetnek.

A Paediatrics című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kétkezes és a jobb- vagy balkezes gyermekek között az agyi összeköttetésben van különbség. Az eltérés pontosítása azonban a szakemberek szerint további kutatásokat tesz szükségessé.

Dr Alina Rodriguez, a kutatás vezetője elmondta, a tudomány jelenlegi állása szerint nem tudható, miért használja valaki mindkét kezét, miközben mások csak az egyiket. Az embereknek egyébként nagyjából az egy százaléka kétkezes.

A kutatásba 8 000 gyermeket vontak be Finnország északi részéről, akik közül 87 használta mindkét kezét ugyanolyan gyakorisággal.

A kétkezes gyermekeknek 7-8 éves korukban kétszer olyan küzdelem volt az iskolában való megfelelés, mint társaiknak, 15-16 éves korukban pedig a figyelemzavar kialakulásának esélye volt náluk kétszeres.