Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Czeizel Endre: Nő az abortuszveszély a bécsi és pozsonyi módszerrel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Czeizel Endre genetikus szerint sok abortuszhoz vezethet az a Bécsben és Pozsonyban is alkalmazott módszer, amellyel a magzatnak már hét hetes korában kiderül a neme. A mesterséges terhességmegszakítás műtéttel 12 hetes korig engedélyezett. A szakember úgy véli, van más eljárás.

A terhesség hetedik hetében anyai vérvizsgálattal meg lehet állapítani a magzat nemét. Bár ezt a vizsgálatot Magyarországon nem, Pozsonyban és Bécsben el lehet végezni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Czeizel Endre, aki hangsúlyozta: ez a vizsgálat nem jó arra, hogy kimutassa a magzati rendellenességeket.

A genetikus hozzátette: mivel Magyarországon a magzat 12 hetes koráig lehet abortuszt végrehajtani, attól tart, hogy a szülők a vizsgálat elvégzése után, ha nem az a gyerek neme, amit szerettek volna, megszakítják a terhességet.

A szakemberhez évi 1200 pár jut el egy évben, 10 százalékuk azért megy hozzá, mert kifejezetten fiút vagy lányt szeretnének. Czeizel Endre szerint sok ezerrel nőne a születések száma, ha a szülők biztosan tudnák, milyen nemű gyerekük születik. Erre nemcsak a vérvizsgálat a megoldás, hiszen már léteznek egyéb módszerek is, mint például az ondósejtek megfestése.

Miért kellenek a magzatvédő vitaminok?


A genetikus elmondta azt is, hogy már 1984-ben elkezdték a kutatást a magzatvédő vitaminokkal kapcsolatban. Akkor még azt hitték, hogy a súlyos fejlődési rendellenességeket (például a nyitott gerincet) táplálkozási hiány, a B11 vitamin, vagyis a folát alacsony mennyisége okozza.

A magzatvédő vitamin éppen a hiányzó vitaminmennyiséget pótolja., ám a későbbi kutatások során kiderült, hogy nemcsak táplálkozási hiányról van szó, hanem arról, is hogy a szervezetünkben a fehérjék lebomlásakor méreg, úgynevezett homocisztein keletkezik, amely ha nem bomlik le, akkor az különösen veszélyes lehet az állapotos nőknél.

A méregtelenítést egy gén irányítja, de a magyar emberek 11 százalékában nem, 45 százalékuknál pedig rosszul működik, vagyis a magzati rendellenességeket nem elsősorban táplálkozási hiány, hanem genetikai hajlam okozhatja.

A genetikus hozzáfűzte: rengeteg magzatvédő készítmény van, de csak az az ő általa kifejlesztetett vizsgálták emberen, szám szerint 10 ezer várandóson.

Hanganyag: Exterde Tibor