Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kínai fogleletek írhatják át az ember vándorlásának történetét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy dél-kínai barlangban talált 47 emberi fogmaradvány írhatja át a modern ember Afrikából indult kiáramlásának és térnyerésének történetét: a leletek azt sugallják, hogy a Homo sapiens az eddig véltnél sokkal korábban, még Európa meghódítása előtt érkezhetett meg Ázsiába.

A Hunan tartománybeli Fujen barlangban talált kövületek korát 80-120 ezer év közé becsülik a szakemberek, ami azt jelenti, hogy ezek az Afrikán kívül talált legkorábbi modern emberi maradványok. Arra is utal, hogy fajunk 30-70 ezer évvel korábban érkezett meg Dél-Kínába, mint a Földközi-tenger keleti partjaira és Európába.

"Egészen mostanáig a tudományos közösség döntő hányada úgy vélte, hogy a Homo sapiens 50 ezer évvel ezelőtt jelent meg Ázsiában" - mondta Vu Liu, a kínai tudományos akadémia paleoantropológusa.

A Homo sapiens nagyjából 200 ezer évvel ezelőtt tűnt fel Kelet-Afrikában és onnan terjedt szét a világban, ám ennek a korai elvándorlásnak a részletei máig homályosak.

Maria Martinon-Torres, a londoni University College paleoantropológusa szerint az ember több tízezer évvel Európa meghódítása előtt érkezett meg Kína déli részére, feltehetőleg azért, mert Európát akkor még a mai ember rokona, a neandervölgyi ember populációi lakták és az ottani éghajlat is igen zord volt.

Liu szerint a fogak nagyjából kétszer régebbiek az Európában eddig talált legkorábbi modern emberi maradványoknál. Martinon-Torres szerint az Afrikából indult kivándorlási hullámok egy része kudarccal végződött. Izraeli barlangokban talált fosszíliák például azt mutatják, hogy a modern emberek nagyjából 90 ezer évvel ezelőtt elérték ugyan "Európa kapuját", de "soha nem sikerült belépniük rajta".

A kutatók szerint a barlangban talált fogak legalább 13 egyéntől származnak. A szakemberek a Nature című tudományos folyóiratban közölték az eredményeiket.