Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elfogadták a zárónyilatkozatot a Tudomány világfórumán

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Tudomány világfóruma (World Science Forum, WSF) vasárnapi záróülésén Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia, egyben a WSF Irányító Testületének elnöke ismertette a fórum zárónyilatkozatát. A dokumentum fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy annak különös jelentőséget ad a közelgő párizsi klímacsúcs.

Az Akadémia honlapján olvasható összegzés szerint a küldöttek által elfogadott deklaráció hat pontban foglalja össze a döntéshozók és a tudományos közösség számára megfogalmazott ajánlásokat. A kiemelt pontok közé a fenntartható fejlődés új útjai, a klímamegállapodás, a katasztrófák kockázatainak csökkentése, a tudomány hatása a politikára, a fejlődő világ támogatása és a kiegyensúlyozott tudományos befektetések kerültek.

A nyilatkozat preambuluma aláhúzza, hogy a világ előtt álló kihívásokra csak a tudomány, a társadalom, valamint a kormányzatok közötti együttműködéssel lehet megoldásokat találni.

Az Akadémia honlapján elérhető dokumentumban a WSF az új, fenntartható fejlődési útvonalakra áttérés mellett támogatásáról biztosítja az éghajlatváltozásról szóló megállapodást, és arra szólítja fel a november végén kezdődő párizsi klímacsúcs résztvevőit, hogy minél szélesebb és hatékonyabb együttműködésre törekedjenek a tárgyalásokon. Mint fogalmaz, a fenntartható fejlődéshez vezető utat tudományos megfontolásokra kell alapozni.

A rendelkezésre álló tudományos ismeretek alapján csak egységes globális cselekvéssel és a tudományos eredményekre építő politikákkal lehet megoldást találni arra, miként tudjuk a felmelegedés ütemét 2 Celsius-fokon belül tartani - áll a szövegben.

A nyilatkozatban a fórum résztvevői lépéseket sürgetnek a katasztrófák kockázatának csökkentése érdekében, és mély meggyőződésüknek adnak hangot, hogy a megalapozott, független tudományos tanácsok nagyban emelik a politikai döntéshozatal minőségét.

A hatpontos anyag nemzetközi együttműködést szorgalmaz annak érdekében, hogy a kutatásban és az újításban tartós eredmények születhessenek, illetve a fejlődő világ kutatói számára a kapacitások és lehetőségek nőjenek.

A dokumentum a tudomány kiegyensúlyozott támogatására és a tudás társadalmi célokra fordítására is kitér.

A WSF zárónyilatkozatában a küldöttek arra szólították fel a párizsi klímacsúcs résztvevőit, hogy minél szélesebb és hatékonyabb együttműködésre törekedjenek a tárgyalásokon.

A szombaton zárult World Science Forum olyan tanácskozás, amelyen a tudomány képviselői összetett szempontrendszer szerint folytathatnak párbeszédet a döntéshozókkal. Az idei budapesti WSF-en száznál is több országból mintegy nyolcszáz kutató, politikai döntéshozó, civil szakértő és tudományos újságíró vett részt. A következő - immár nyolcadik - Tudomány világfórumát 2017-ben Jordániában rendezik.