Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Első ízben sikerült újrahasznosítani egy űrrakétát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Első ízben sikerült újra fellőni egy korábban a Földre sikeresen visszatért űrrakétát: a Blue Orgin amerikai cég péntek éjszaka bejelentette, hogy újra felbocsátották ugyanazt a rakétát, amely tavaly novemberben már megjárta a világűrt, s utána sikeresen visszaereszkedett a Földre.

Az újrahasznosítható rakéták kifejlesztéséért óriási verseny folyik az űriparban, mert ez hatalmas előrelépést jelenthetne a költségek csökkentésében.

A Blue Origin mellett a verseny másik kulcsszereplője a többek között a Tesla elektromos autókról világhírűvé vált Elon Musk cége, a SpaceX vállalat, amelynek már szintén sikerült épségben visszahoznia egyik rakétáját a Földre: ez utóbbit azonban nem lőtték ki újból.

A pénteki fellövés után a New Shepard nevű rakéta 101,7 kilométeres magasságot ért el, majd sikeresen visszatért. A SpaceX rakétája, a Dragon ugyanakkor jóval nagyobb, s sokkal magasabbra emelkedik (például a Földtől mintegy 400 kilométerre keringő Nemzetközi Űrállomásra is szállított már rakományt), azaz itt már ténylegesen megkezdődött a rakéta kereskedelmi hasznosítása.