Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Már öt óra alatt ki lehet mutatni a zikavírust

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Molekuláris tesztet fejlesztettek ki brazil kutatók, amely képes öt órán belül kimutatni a zikavírus jelenlétét a betegekben.

A délnyugat-brazíliai Unicamp Egyetem kutatói azt közölték, hogy a vizsgálat lehetővé teszi a kórokozó kimutatását vérből, nyálból és vizeletből is. Az eddigi tesztekkel napokat kellett várni arra, hogy diagnosztizálják a zikavírust.

A Sao Paoló-i Egyetemmel és a Sao Paoló-i Állami Egyetemmel közösen végzett kutatásukat elősegítették szenegáli kutatóktól kapott adatok is, akik szintén a zikavírus elleni harcban vesznek részt - tették hozzá.

Az új tesztet már hétfőtől felhasználják zikagyanús eseteknél egy Sao Paolo államban lévő kórházban.

A zikapozitív mintákat a betegséget kutató brazil laboratóriumokba küldik, hogy kutatóik elkülöníthessék a vírust és felhasználhassák genetikai szerkezetének megfejtésében.

Eközben a brit kormány Porton Down-i kutatóközpontja, amely a hidegháború idején végzett vegyi fegyverkísérleteiről vált ismertté, közölte, szakembereik keményen dolgoznak azon, hogy az orvostudományi kutatóközpontok részéről a zikavírusminták iránt világszerte megnövekedett keresletet kielégítsék.

Az enyhe lefolyású zikaláz mintegy 70 éve ismert kórokozójára mindeddig kevés figyelmet fordított a tudományos közösség. Brazíliában azonban tavaly a vírusfertőzéshez köthető születési rendellenességre, a kóros kisfejűségre figyeltek fel szakemberek csecsemők ezreinél. A zikaláz azóta szinte az egész amerikai kontinensen felütötte fejét, és a betegséget kimutatták Európában, Ázsiában és Ausztráliában is a Dél-Amerikából visszatérőknél.

A világ azon kevés tudományos központja között tartják számon a Porton Down-i patogén vírusok gyűjteményét (NCPV), amelyből víruskutatásokhoz hivatalosan ellátják a tudományos kutatókat. Az NCPV szakemberei 2015 óta kísérik figyelemmel a Brazíliában kialakulóban lévő zikajárványt.

A központ a begyűjtött vírusmintákból izolálja a kórokozót, kivonja ribonukleinsav (RNS) molekuláit és utóbbival, valamint lefagyasztott zikakultúrákkal látja el a világ kutatólaboratóriumait.

A világ 31 vezető tudományos kutatóintézete, folyóirata és alapítványa szerdán közös közleményben jelentette be elkötelezettségét arra, hogy ingyenesen és a lehető leggyorsabban megosszanak minden adatot és szakértelmet a zikavírus-kutatásokról.

A közleményt mások mellett aláírták a Nature, a Science, a The Lancet és a New England Journal of Medicine folyóiratok, a Bill és Melinda Gates Alapítvány, a Wellcome Tust, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet, a kínai tudományos akadémia és japán, valamint európai kutatóintézetek.

"A világszerte aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetben valamennyi érintett fél kötelessége, hogy hozzáférhetővé tegye a válság elleni harcban felhasználható, elérhető információkat. Elköteleztük magunkat az együttműködésre, hogy a lehető legjobb kutatási bizonyítékokat és adatokat biztosítsuk a közegészségügyi vészhelyzetre adandó globális válaszhoz" - írták.

A tudományos folyóiratok szabadon hozzáférhetővé teszik a zikavírus kutatásáról készült valamennyi közleményt és tanulmányt.