Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Berlinben ledöntötték a dominót

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nagyszabású ünnepséggel emlékeztek meg hétfőn a német fővárosban a berlini fal leomlásának 20. évfordulójáról. Az eseményen a többi között Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök, Gordon Brown brit kormányfő és Dmitrij Medvegyev orosz államfő is részt vett.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, aki Barack Obama elnök képviseletében érkezett a német fővárosba, valamint Gordon Brown brit kormányfő, Nicolas Sárkozy francia köztársasági elnök, valamint Dmitrij Medvegyev orosz államfő lényegében csak statisztált ahhoz a felhőtlen örömünnephez, amelyet Angela Merkel kancellár kezdeményezésére a berlini fal leomlásának 20.évfordulójára rendeztek.

Noha az 1961 augusztusában épült és 1989-ig folyamatosan erősített falat teljesen csak hónapok múltán tüntették el, a hidegháború alighanem legdurvább szimbóluma lényegében 1989 november 9-én este vesztette el fenyegető voltát, amikor a volt NDK állampártjának egyik vezető tagja bejelentette, hogy az ország állampolgárai számára engedélyezik a szabad határátlépést.

A hír hallatára már az éjszakai órákban több mint 20 ezren lépték át a belnémet határt, a legtöbben a Borolmer utcát összekötő hídon - köztük volt az NDK-ban felnőtt Angela Merkel is, ezért szinte magától értetődött, hogy a hétfői ünnepségsorozat egyik fontos állomása az akkori határátlépés megismétlése volt.

Ezúttal már Mihail Gorbacsov, az egykori Szovjetunió állam- és pártvezetője, valamint Lech Walesa, a lengyel Szolidaritás egyik alapítója, továbbá számos volt keletnémet rendszerbíráló kísérte el a zuhogó esőben a kancellárt, aki a legújabb kori német történelem legszebb napjának nevezte 1989 november 9-ét.

Hétfőn még a zord időjárás sem rettentette el a berlinieket, hogy minél nagyobb számban a helyszínen kövessék az ünnepségeket, amelyet a televízió élő adásban közvetített.

Az esti órákra maradt a fal jelképes ledöntése, ugyanis a Reichstag és a Potsdamer Platz között habgyantából készült több méter magas tömböket állítottak egymás mellé az egykori fal helyén, és ezeket Lech Walesa, valamint az akkor magyar miniszterelnök, Németh Miklós és a többi állam- és kormányfő jelenlétében dominószerűen ledöntötték.

Az ünnepségsorozatot késő éjszaka a Brandenburgi kapunál nagyszabású tűzijáték zárta.