Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A válság ellenére elégedettek a német kereskedők

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kereskedelem határozottan elégedett a lassan a végéhez közeledő karácsonyi vasárral. Noha az eddigi forgalom az elmúlt évihez viszonyítva közel másfél százalékkal alacsonyabb volt, a vásárolt áruk összértéke máris elérte a 73 milliárd eurót.

A karácsonyt megelőző hétvégén a vásárlók szinte megostromolták az üzleteket. Főleg a kikapcsolódást, szórakozást szolgáló készülékek, így a legmodernebb technológiával készült tévék, mobiltelefonok, sőt számítógépek iránt nőtt meg a kereslet, holott a hónap elején még úgy tűnt, hogy idén az olcsóbb ajándékok lesznek kelendőek.

A német kereskedők szövetségének szóvivője mai nyilatkozatában külön kiemelte a ruházati cikkek forgalmának váratlan felszökését, amit elsősorban a tartós hidegre vezetett vissza, mert leginkább a meleg pulóverek, nadrágok és télikabátok, valamint bélelt kesztyűk találtak gazdára.

Eddig a németek mintegy 73 milliárd eurót adtak ki különféle ajándékokra. Ez az összeg ugyan másfél százalékkal elmarad a tavalyitól, de az év során elhatalmasodott gazdasági válság miatt a kereskedelem komolyan tartott a karácsonyi vásár kudarcától.

A már idézett szóvivő nem titkolta, hogy a szentestéig hátralévő időszakban a fogyasztás további növekedését remélik, és így az idei karácsonyi vásár még elérheti a krízis előtti évek forgalmát is.