Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Özönlenek a menekültek Németországba

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A végéhez közeledő esztendőben tetemesen felszökött a menekültek száma Németországban. A legtöbben Irakból és Afganisztánból érkeztek. Mivel mindkét ország gyakorlatilag harci cselekmények színhelye, a menedékjogkérelmek elbírálása viszonylag egyszerű.

A német alkotmány értelmében azok a külföldiek számíthatnak tartózkodási engedélyt biztosító menedékjogra, akik bizonyítani tudják, hogy hazájukban hatósági zaklatásnak vannak kitéve, illetve életük veszélyben forog.

Az Irakból és Afganisztánból érkező jelentések egybehangzóan arról tanúskodnak, hogy a két országot egyelőre elkerüli a béke, következésképpen a német hatóságok is nagyvonalúan járnak el azokkal a menekültekkel szemben, akik Irakból vagy Afganisztánból érkeznek.

Január óta számuk erősen felszökött, a berlini belügyminisztérium közlése szerint január 1. óta több mint 25 ezren kerestek menedéket Németországban.

Ez csaknem 25 százalékkal magasabb a tavalyi szintnél, holott már 2008-ban is feltűnően sok, összesen 22 ezer menekült érkezett német földre. Integrálásukra az illetékes hatóságok átfogó programot dolgoztak ki, amelynek középpontjában a német nyelv gyors elsajátítása áll, mert - mint a kancellár többször is hangsúlyozta - a nyelv ismerete nélkül szinte reménytelen a tartós beilleszkedés.