Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bevándorlók kitoloncolása: ismét felülteljesítették a tervet a franciák

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A francia hatóságok tavaly 29 ezer illegális bevándorlót toloncoltak ki az országból, kétezerrel többet, mint amennyit Nicolas Sarkozy előirányzott számukra. Bár a bevándorlásügyi miniszter konkrét számokat nem akart közölni, egy parlamenti dokumentumból annyi kiderült, hogy az első félévben a legtöbb, közel 4500 kiutasított személy román állampolgár volt, őket messze lemaradva az algériaiak és a marokkóiak követik 1500-1500 fővel. Arról egyelőre nincs hír, hogy az országot hányan hagyták el önkéntesen, és hány személyt kellett erőszakkal hazaküldeni.

A tavaly kitoloncoltak száma egyébként a csúcsnak tartott 2008-as szint alatt marad, akkor ugyanis csaknem 30 ezer személyt küldtek vissza származási országába, az államfő által előirányzott 26 ezer helyett. A hivatalos adatok szerint az illegálisan Franciaországban tartózkodó külföldiek kitoloncolása az államnak éves szinten 232 millió eurójába, mai árfolyamon közel 32,5 milliárd forintjába kerül, ami egyénre lebontva nem kevesebb, mint 12 ezer eurót, 3,2 millió forintot tesz ki.

A horribilisnak tűnő összeg azonban csökkenő tendenciát mutat, a menekültek és bevándoroltak támogatásával foglalkozó országos szervezet, a Cimade becslése szerint ugyanis a 2008-ban kényszerrel kitoloncolt 20 ezer bevándorló hazatelepítésének költsége fejenként 27 ezer euróba, azaz több mint hétmillió forintba került.

A francia kormány mintegy két éve hirdette meg az irányított bevándorlás elvét, és Eric Besson jelenlegi bevándorlásért és nemzeti identitásért felelős miniszter elődje azt is világossá tette, hogy a jövőben csak franciául értő és beszélő, illetve a világi államot tiszteletben tartó személyek kaphatnak letelepedési engedélyt.

Tavaly egyébként összesen 175 ezer külföldi érkezett tartós tartózkodási engedéllyel Franciaországba, további 107 ezer pedig állampolgárságot kapott. Eric Besson az új adatokat ismertetve azt mondta: az illegális bevándorlás visszaszorítása továbbra is a kormány egyik elsőrendű céljának számít.

A kitoloncolások azonban nem csupán az illegális bevándorlókat érintik: egy belügyminisztériumi határozatot követően legutóbb egy radikális muzulmán imámnak, vagyis imavezetőnek kellett elhagynia az országot, mivel több Párizs közeli település mecsetjében a nyugat elleni gyűlöletre és harcra buzdította híveit, dicsérte a New York-i ikertorony ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletet, imáit pedig a zsidók és a nyugatiak elleni átkokkal zárta.

A belügyminiszter az eset kapcsán azt mondta: a köztársaság tiszteletben tartja a vallásszabadságot, de a gyűlölet hirdetőinek nincs helyük az országban. Brice Hortefeux hozzátette: a francia hatóságok 2001 óta összesen 129 szélsőséges muzulmánt és 29 imámot vagy igehirdetőt utasítottak ki az országból.