Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem tudja megvédeni a rendőrség a luxusautókat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egyelőre nem rendelkezik megfelelő eszközökkel a luxusautók felgyújtásának megakadályozására a berlini rendőrség. A kapitányság szóvivője nem titkolta azt sem, hogy ez részben az igazságszolgáltatás és a rendőrség közötti együttműködés akadozására vezethető vissza. Berlinben január 1. óta hét gépkocsit gyújtottak fel ismeretlen tettesek.

A konzervatív Die Welt című napilap szerint a gyújtogatások oka a fennálló rendszerrel szemben táplált düh, és az akciók hátterében baloldali radikális csoportok állnak. Az újság egy szélsőséges szervezetekkel foglalkozó kutatót idéz, aki meg van győződve arról, hogy ez üzenet az államnak.

A baloldali Tagesspiegel című berlini lap viszont úgy vélte, hogy egyre több az olyan fiatal, aki politikai indíttatás nélkül, csupán szórakozásból gyújtogat, és feltételezhetően valamennyi társadalmi rétegben akadnak bőven, akik rokonszenveznek a magántulajdon rongálóival.

Az alkotmány a gyújtogatást bűncselekménynek tekinti, amelyet 1-10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnak. Azonban úgy tűnik, hogy a rendőrség tehetetlen a már évek óta tartó jelenséggel szemben.

Noha 2007 óta már 19 személyt alapos gyanú alapján őrizetbe vettek, közülük csupán kettőt ítéltek el. Tény, hogy elsősorban a luxuskocsik esnek a lángok áldozatául: a tavaly felgyújtott több mint 200 autó közül 113 Mercedes volt.

Míg korábban főleg éjszaka gyújtottak fel kocsikat, manapság már napközben is a lángok martalékává válnak luxusautók Berlinben. A tettesek leginkább a kerekeknél gyújtják fel a kocsikat, de nem ritka az sem, hogy egyszerűen betörik a parkoló gépjármű ablakát és gyúlékony anyagot dobnak az ülésre.