Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szexuális zaklatásokra derült fény a mintaiskolában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A katolikus egyház irányítása alatt álló tanintézetek után Németország egyik minta középiskolájáról is kiderült, hogy tanárok éveken át szexuális zaklatásnak tették ki diákjaikat. A művelődésügyi miniszter gyors és magas szintű intézkedéseket sürgetett a nevelők, illetve a tanintézetek iránt megingott bizalom helyreállítására.

Ezúttal a Hessen tartománybeli festői Odenwald-középhegységben fekvő Heppenheim mintaiskolájából érkeztek aggasztó hírek a diákok szexuális zaklatásáról.

A Frankfurter Rundschau című újság kiderítette, hogy csaknem 100 tanuló vált az elmúlt évtizedekben a megrontások áldozatává.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO által működtetett bentlakásos gimnázium egykori tanulói elmondták: gyakran arra ébredtek, hogy tanáraik nemi szervüket simogatják, sőt nem egyszer hétvégére még szexuális szolgáltatásra is beosztották őket, de az is előfordult, hogy vendégeik testi örömeinek kielégítésére is rendelkezésre is bocsátottak diákjaikat.

A Franfkurter Rundschau szerint voltak esetek, hogy a tanárok bántalmazták, droggal és kábítószerrel látták el a gyerekeket, egy lány ellen elkövetett csoportos szexuális visszaélés esetében pedig nem avatkoztak közbe.

Az odenwaldi mintaiskola igazgatónője ma reggeli tévényilatkozatában elmondta, hogy a botrány méreteinek felmérésére, máris számos beszélgetést folytatott a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő iskola korábbi növendékeivel.

Utalt arra, hogy legalább három tanár vétkes szexuális visszaélések elkövetésében. A témával kapcsolatban nem először vetődik sötét árnyék az iskolára, ugyanis 1985-ben a tanintézet igazgatóját már feljelentették szexuális zaklatásért, de annak idején sem az oktatási hatóságok, sem a nyomozószervek nem mutattak különösebb érdeklődést. Az ügy így ellankadt, amit a mostani igazgató nagyon fájlal, mert így a jelenlegi botrányt is meg lehetett volna előzni.