Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egy lépéssel közelebb az európai valutaalaphoz

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Újabb lépést tett a német kancellár és a francia kormányfő a Nemzetközi Valutaalap európai változatának megvalósítása felé. Noha mindketten úgy vélték, hogy az előfeltételek megteremtése még hosszabb időt vesz igénybe, de az európai IMF-fel elejét lehetne venni az olyan válságoknak, mint amilyenbe most Athén sodorta az Európai Uniót.

A határozottan szívélyes légkörben folyt eszmecserén Angela Merkel és francia vendége, Francois Fillon egyetértett abban, hogy az eddiginél szigorúbb büntetésekre van szükség az uniós tagországok államháztartásának rendben tartása érdekében, mert csak így lehet elkerülni olyan helyzetek megismétlődését, mint amilyet a Görögországot fenyegető jelenlegi csőd váltott ki.

A kancellár szerint az euró bevezetésekor elfogadott úgynevezett stabilitási szerződés nem eléggé hatásos eszköz a valutaegységet alkotó országok költségvetésének kiegyensúlyozására. Példaként egy európai valutaalap létrehozását említette, és ezt tárgyalópartnere, Francois Fillon is helyeselte.

A francia miniszterelnök ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy a tervbe vett európai valutaalap nem lenne vetélytársa az Nemzetközi Valutaalapnak, mert "különleges a helyzet Európa jelentős részében, ahol az országoknak közös valutájuk van, és szigorúak a szabályok, nagy az egymás iránti elkötelezettség".

A két kormányfő berlini tanácskozásával egy időben az euró felett őrködő pénzügyi szervezet, az Európai Központi Bank elnöke, Jean Claude Trichet is nyilatkozott a tervezett európai valutaalapról, és leszögezte, hogy nincs ellenvetése.