Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Merkel a görögöket és a szegényebb államokat ostorozta

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Angela Merkel a Nemzetközi Valutaalap bevonásával és kétoldalú hitelekkel oldaná meg a görög válságot. A német kancellár kormánynyilatkozatban vázolta elképzeléseit, miközben az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezletére tartott. Szerinte a szegénység megoldása nem az Unió feladata, ez az érintett államokra tartozik.

Angela Merkel a Nemzetközi Valutaalap bevonásával és kétoldalú hitelekkel oldaná meg a görög válságot. A német kancellár kormánynyilatkozatban vázolta elképzeléseit, miközben az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezletére tartott.

Szokatlanul kendőzetlen nyilatkozatában kijelentette: a csalásoknak véget kell vetni. Utalt arra is, hogy az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján nem Görögország megsegítéséről lesz szó. Inkább arról, hogy miként lehet közös intézkedésekkel elejét venni hasonló helyzeteknek, anélkül, hogy az európai valutát veszélybe sodornák.

Említette Angela Merkel az európai szerződések módosításának lehetőségét is. Ezáltal az Unió jobban felvértezhetné magát válság idejére - fejtette ki. Nem titkolta azt sem, hogy ezen túl erélyesebben lép majd fel az euró bevezetésekor vállalt kötelezettségek szigorú betartásáért.

Merkel úgy fogalmazott: helyre akarja állítani a németeknek az egységes uniós fizetőeszközbe vetett bizalmát. Annak idején ugyanis a stabil márkát áldozták fel ezért - jegyezte meg a német politikus.

A kancellár nem tekinti közös uniós célnak a szegénység elleni küzdelmet - derült ki a közleményből. Szerinte ez az érintett kormányok jogkörébe tartozik. Ezért a tagállamok vezetőinek kell ügyelniük az országukban tapasztalható nyomor megszűntetésére - szögezte le Angela Merkel.