Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

\"Győzelmét\" ünnepli a szcientológiai egyház

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Győzelemként értékeli a francia szcientológia egyház, hogy a legfelsőbb bíróság április elején végleg elutasította az egyik szekta ellenes szervezet beadványát, amelyben a szcientológusokat szélhámossággal vádolták. A per 1989-ben kezdődött.

A Franciaországban szektaként nyilvántartott szervezet képviselője által kiadott közlemény szerint a 21 éves bírósági eljárásra pontot tevő döntés után immár "nyugodtabban folytathatják terjeszkedésüket" francia földön. Ami azonban meglehetősen valószínűtlennek tűnik: egy hasonló ügyben tavaly ugyanis a párizsi büntetőbíróság első fokon 600 ezer euróra, mai árfolyamon közel 160 millió forintra büntette az egyház két szervezetét, vezetőit pedig két év felfüggesztett börtönbüntetéssel és 30 ezer eurós, közel nyolcmillió forintnak megfelelő pénzbírsággal sújtotta.

Az ügy, amellyel kapcsolatosan a semmítőszék megszüntette az eljárást, még 1989-ben kezdődött egy fiatal zongoraművész feljelentését követően. A férfi "fokozatos mentális kondicionálással" vádolta egykori egyházát, és azt a pénzt is visszakövetelte, amit állítása szerint a szervezet vezetői kikényszerítettek tőle, és amelynek összege közelítette a 150 ezer eurót, vagyis a 40 millió forintot.

A panaszhoz akkor több, az egyházat megjárt magánszemély, valamint egy, a családokat és az egyéneket a szektáktól védő, közhasznú szervezetként elismert egyesület is csatlakozott. A két évtizedes procedúra alatt azonban jelentős változások történtek: a zongoraművész meghalt, a többiek pedig kiegyeztek az egyházzal, így a szekták ellen védő egyesület egyedüli panaszosként maradt a színen. Ezek után csaknem törvényszerű volt, hogy a semmítőszék megszüntette az eljárást.

Távolról sem ez volt a helyzet egy másik, ugyancsak évekkel korábban kezdődött ügyben, amelynek végére első fokon tavaly került pont, és amely csaknem a szcientológia egyház franciaországi struktúráinak a feloszlatását eredményezte. Amint arról az InfoRádióban beszámoltunk, az amerikai gyökerű vallási mozgalom két szervezete ellen több magánszemély és a Francia Gyógyszerész Kamara tett feljelentést bűnszövetségben elkövetett csalás, valamint illegális gyógyszer-kereskedelem miatt.

A tárgyalás során a bíróság részben bizonyítottnak találta, hogy a szervezet valójában nem hívei lelki ébredését, hanem anyagi kifosztását célozza, ám a feloszlatására irányuló ügyészi indítványt elutasította mondván: félő, hogy ellenkező esetben illegálisan folytatnák a tevékenységüket. A szektákat figyelő tárcaközi bizottság az ügy kapcsán kilátásba helyezte, hogy a jövőben fokozottabb megfigyelés alá veszi a szcientológusok franciaországi tevékenységét.