Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A görög válság gyors megoldásában bíznak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A német kancellár a Nemzetközi Valutaalap elnökével folytatott megbeszélést követően síkra szállt a görög pénzügyi válság gyors megoldása mellett. Ebben a meggyőződésében megerősítette a kancellárt az amerikai elnök is, akivel Angela Merkel telefonon tanácskozott. Az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap vasárnapig akar megállapodásra jutni az Athénnak folyósítandó hitelek ügyében.

Az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap elnöke Berlinben zárt ajtók mögött tárgyalt a német kancellárral. Angela Merkel reményét fejezte ki, hogy a hamarosan megállapodás születik a Görögország támogatására szánt hitelkeret ügyében, és ezt követően a német kormány is meghatározhatja, hogy mekkora összeggel kíván betársulni a kölcsönbe.

Ha ezzel a törvényhozás is egyetért, akkor a terv a tartományok képviselőiből álló szövetségi tanács elé kerül, és jóváhagyás után a nemzetközi hitelalap rendelkezésére bocsátják a megszavazott összeget. Ez már egy héten belül megtörténhet.

Az Európai Unió május 10-én csúcsértekezleten akar a témával foglalkozni.

Időközben nyilatkozott a német nemzeti bank elnöke, Axel Weber is, aki úgy vélte, hogy az uniós tagállamok adófizetőinek hasznára válik az euró erős árfolyama, ami a görög pénzügyi válság nyomán erősen megingott, következésképpen mindenkinek érdekében áll az euró megerősítése, ezért kell átmeneti támogatásban részesíteni Athént, de csak úgy, ha ezt szigorú feltételekhez kötik. Axel Weber utalt arra is, hogy a követelmények betartásának ellenőrzése szavatolhatná hasonló válságok megismétlődését az Európai Unióban.