Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Be lehet-e árazni a földrengés kockázatait?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A pusztító cunami által kísért japán földrengés képletesen szólva megrázta a biztosítási ágazatot is. A nagy cégek kevéssé figyeltek oda eddig a földrengés-biztosításra, és megbízható tudományos prognózisok hiánya miatt nem is tudják pontosan beárazni a kockázatokat. Változik-e a helyzet?

Kalifornia a világ földrengések által leginkább veszélyeztetett vidékeinek egyike. Az ottani biztosítócégek főnökei azon törik a fejüket, milyen kockázatra számíthatnak a márciusi japán földrengés tükrében.

Az ágazat eddig elhanyagolta a földrengés-biztosítást, és sokkal jobban felkészült a hurrikánok és trópusi viharok pusztítására. Egy hurrikánt ugyanis előre lehet jelezni, és azt is tudni, hogy körülbelül milyen károkat okoz majd. Azt azonban senki sem tudta előre, hogy pusztító, 9-es erejű földrengés rázza meg Japán észak-keleti részét.

Egyes biztosítócégek szerint "nem véletlen, hogy az utóbbi években több erős földrengés is volt" - mert úgy hiszik, hogy a rengések láncreakciószerűen újabbakat váltanak ki. Szeizmológusok azonban nem igazolták ezt az elképzelést. A Nature Geoscience című tudományos szaklap márciusi cikke szerint nincs bizonyíték az elméletre.

Kaliforniában - ahol a tudósok szerint 30 éven belül lesz egy nagy rengés - 10-ből egy lakosnak van földrengés-biztosítása, amelyet egyébként a helyi törvények szerint a lakásbiztosítás mellé fel is kell ajánlani a biztosítónak.

Kérdés, mi történik, ha a lakosok képtelenek, vagy nem akarják megfizetni a biztosítást. Japánban és Új-Zélandon bizonyos fajta védelmet jelentenek a kormány viszontbiztosítási alapjai. Az Egyesült Államokban sokan abban hisznek, hogy egy igazán nagy katasztrófa esetén közbelép a szövetségi állam. A Katrina hurrikán pusztítása után azonban drámai módon késett a szövetségi segítség.

A földrengések viszonylag ritka volta miatt kevés az olyan matematikai modell, amelynek alapján fel lehet mérni a biztosító ágazat esetleges kiadásait. Ez bizonytalanságot teremt, és ahhoz vezethet, hogy a biztosítók túl drágán kínálják a földrengés-biztosítást - jegyzi meg az AP.