Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Remekel a német gazdaság

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Németország nem hogy kiheverte a pénzügyi válság hatásait, hanem gazdasági életének fejlődése még a reményeket is felülmúlja. Mindez kihat a foglalkoztatottságra is, és idén további 300 ezerrel csökken a munkanélküliek száma, ami az ország újraegyesülése óta örvendetes rekordnak számít.

Berlinben a kormány ugyan még csak a jövő héten terjeszti elő idei prognózisát, a kutatóintézetek azonban máris közzétették előrejelzésüket, amelyben egybehangzóan erősen felfelé kerekítették a korábbi véleményüket a német gazdaság idén várható fejlődéséről.

Míg Rainer Brüderle gazdasági miniszter nemrég 2,3 százalékos fellendülést említett, a kutatóintézetek a rendelkezésükre álló eddigi adatokra hivatkozva úgy vélik, hogy legalább 2,8 százalék lesz az idei konjunktúra fejlődésének az üteme. Ez éreztetni fogja hatását a foglalkoztatottság terén is, mert vélhetően idén 350 ezerrel tovább csökken az állásnélküliek száma.

Angela Merkel kancellár megválasztásakor egyik legfontosabb feladatának nevezte a munkanélküliség visszaszorítását. Ipari körök komoly reményeket fűznek a derogáció feloldásához is, mert május elsejét követően az Európai Unió új tagállamainak polgárai - így a magyarok is - szabadon vállalhatnak munkát Németországban.

A gazdasági vezetők már régóta sürgették a kormányt, hogy idő előtt helyezze hatályon kívül a derogációt, amelyet még Gerhard Schröder kancellár harcolt ki Brüsszelben a német munkahelyek védelmére az unió 2004-es bővítése előtt, de időközben - kiváltképpen pedig a pénzügyi válság leküzdése óta - egyre nagyobb hiány mutatkozik jól képzett szakemberekben, és ez a tény béklyóként hat a konjunktúrára.

A derűlátó előrejelzések által kiváltott reményeket némileg beárnyékolják az utalások a Japánban történt földrengés kihatása a nemzetközi gazdasági életre. Becslések szerint a japán nemzetgazdaságot idén közel négyszázalékos visszaesés fenyegeti, de a német nemzeti bank szakértői szerint ez az uniós országok konjunktúrájában legfeljebb negyed százalékos hanyatlást okozhat.