Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az interneten együttműködik az amerikai és a kínai hadsereg

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hihetetlen, de igaz: Kína, amelyet az Egyesült Államok rendszeresen hackertámadásokkal vádol, közös internetes hadgyakorlatokat tart az erre specializálódott amerikai erőkkel. Vajon miért?

Az utóbbi időben gyakorivá vált, hogy amerikai kormányzati és kereskedelmi intézmények a kínai kormány által megtűrt, sőt, állításuk szerint bátorított hackereket vádolnak azzal, hogy betörnek a szervereikre, vagy megpróbálnak kárt okozni hálózataikban. A kínaiak tagadnak, szerintük ők is áldozatok. Az őket ipari kémkedéssel is vádoló nyugatiakat azonban egyre nehezebben tudják meggyőzni.

Ezért is lehet meglepő, hogy az Egyesült Államok és Kína internetes hadviselésre szakosodott erői közös gyakorlatokat tartanak. A brit Guardian szerint a Pentagon és a kínaiak tavaly két ilyen szimulált összecsapást is lejátszottak. Sem az Egyesült Államok, sem Kína nem nevezi a másikat hivatalosan ellenségnek, de mély a kölcsönös gyanakvás, és ismert, hogy katonai doktrínájukban nagy szerepet kap a másik megfékezése. Miért működnek akkor együtt a hadviselés új formájában?

A válasz erre az, hogy mindkét fél attól tart: hirtelen megnőhet a feszültség a két ország között, ha az egyik úgy érzi, hogy a másik szabotázsakciókat hajt végre ellene, és jobb tudni, mire számíthatnak, különösen, hogy a két hadsereg katonái közel állomásoznak egymáshoz Ázsiában. Az amerikaiak pedig arra is felhasználták az információ-cserét, hogy értésre adják: kemény eszközöket tudnak alkalmazni, ha nem állnak le a támadások.

"A Népi Felszabadító Hadsereg nagyon ellenséges. Célpontnak tartja Amerikát" - mondta a brit lapnak Jim Lewis, a Stratégiai és Nemzetközi Kutatások Intézetének egyik igazgatója.

A közös online-hadgyakorlatokat éppen ennek és a kínai Modern Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének a közvetítésével szervezték meg. Mivel kutatóintézetek hozták tető alá a gyakorlatokat, így minkét fél kormányilletékesei nem hivatalos környezetben, kötetlenebb formában tudtak kommunikálni egymással.

Az első gyakorlat során a feleknek azt kellett leírniuk, hogyan reagálnának, ha bénító számítógépes vírus támadná meg az infrastruktúrájukat. A másodikban azt kellett elmondaniuk, mit tennének, ha tudnák, hogy a másik fél volt a támadó.

Shawn Henry, az FBI online egysége vezetője szerint aggasztó dolgokra képesek az általa meg nem nevezett ellenségek. "Hónapok óta benne vannak a hálózatokban, képesek teljesen megakasztani azok működését" - fejtegette.