Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem lesz többé halálos ítélet a rák?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kezelhető betegség és nem halálos ítélet lesz a rák öt éven belül - állítják brit tudósok, akik szerint a tumorok DNS-térképével pontosan tudni fogják, hogy milyen gyógyszereket kell adni a betegnek.

A közeljövőben minden rákos beteg daganatairól készül majd DNS-térkép. Ennek köszönhetően még az olyan halálos betegeket is további éveken át életben tudják majd tartani, akiknek jelenleg csak néhány hónapot adnak - mondják a londoni Rákkutató Intézet szakértői.

"Célunk, hogy kigyógyítsuk a rákból az embereket, de akiknél már előrehaladt a betegség, azoknál arról lesz szó, hogy jobban tudjuk kezelni azt, és így sok éven át életben maradhatnak" - idézte az intézet vezérigazgatóját, Alan Ashworth professzort a Telegraph.

A professzor elmondta, hogy a tudósok egyre gyorsabban térképezik fel azt, hogy hogyan idézik elő a rák különböző formáit genetikai kiváltó okok.

A daganatok genetikai elemzése már most sem ismeretlen, például az előrehaladott mellrák esetében a HER2 nevű gén jelenlétét vizsgálják a nőknél. Ez a gén az esetek egyötödénél a mellrák kiváltója. Ezeket a betegeket egy Herceptin nevű gyógyszerrel kezelik, ami azonban másoknál nem lenne hatásos.

Hasonló módon egy specifikus gyógyszert kapnak az előrehaladott melanomától szenvedők, akiknek átlagban négy hónappal tudják meghosszabbítani az életét.

A Telegraph megemlített egy mellrákos nőt, aki már tíz éve szed Herceptint. Ahsworth professzor szerint ez egyelőre a kivételek közé tartozik, de reméli, hogy ez lesz a norma.

A szakember elmondta, hogy intézete egy olyan projektbe kezd, amelyekkel megalkotja a rákot okozó gének térképét. A genetikai profil létrehozása segíthet abban, hogy olcsóbban és gyorsabban hozzanak létre hatásos gyógyszereket.

A tumorok azonban néha ellenállóvá válnak. A szakemberek szerint ezért rendszeresen figyelni kell DNS-összetételüket és ehhez egy olyan módszert fejlesztenek ki, amivel nem műtéti módon, hanem a vérből tudnak mintát venni.

Ashworth professzor elismerte, hogy a "testre szabott" gyógyszerekkel való kísérletezés még gyerekcipőben jár, de azt mondta: "ez nem fekete mágia", és bizakodó a jövőt illetően.