Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Óvatosan optimista az IMF

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Nemzetközi Valutaalap szerint "a világgazdaság jelentős része" sokkal jobb állapotban van, mint tavaly. Ennek ellenére nem múltak el a veszélyek - tette hozzá Christine Lagarde, a szervezet igazgatója.

"Erősödik a gazdasági növekedés a feltörekvő és a fejlődő államokban, az Egyesült Államok pedig kezd lendületbe jönni" - mondta Christine Lagarde, az IMF főnöke megelőlegezve a jövő heti globális jelentés néhány megállapítását.

Az IMF szerint a vártnál kevésbé, de még így is 3,5 százalékkal növekszik majd a világgazdaság idén, az euróövezet viszont tovább zsugorodik.

Európa az, amely veszélyeket rejt. Több fronton is történt haladás, de ezeket a hatásokat csak később lehet érezni - tette hozzá Lagarde.

Mint a Bloomberg megjegyezte, az IMF sokáig a fejlődő országoknak hitelezett, de most több eurózóna-gazdaság megtámogatásában is részt vesz. Görögországot, Portugáliát, Írországot és immár Ciprust is részben az IMF hiteleiből mentették meg a csődtől.

Ciprus egymilliárd eurót kap a Valutaalaptól és az ottani nagybetétesek megsarcolása kapcsán Lagarde azt hangsúlyozta, hogy ez a megoldás "nem minta arra, hogy hogyan kell megoldani a hasonló dolgokat." Ciprus egyedi eset volt, mert pénzügyi szektora szokatlanul nagy részét adta gazdaságának.

Az eurónak van jövője és ez hosszú jövő lesz - próbálta megtámogatni a közös valutát az IMF-főnöke, hozzátéve: alulbecsülték "a valutauniót védő és javító közös politikai akaratot."

Egyes kommentátorok szerint veszélyt jelenthet, hogy több ország központi bankja olcsó pénzzel árasztja el a rendszert, mert ez elszabaduló inflációhoz vezethet. Az IMF szerint azonban ez nem következett be. Egyrészt azért, mert a közvélemény bízik abban, hogy a központi bankok nem hagyják, hogy megugorjanak a megélhetési költségek. Másrészt pedig a korábbiakhoz képest lassabban reagál az infláció a gazdaságban meglévő stabil kapacitásokra. "Az infláció volt az a kutya, amely nem ugatott. És, ha a központi bankoknak megengedik, hogy megfelelően válaszoljanak, akkor továbbra is csendben marad" - fogalmazott sajátosan az IMF.