Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elkergették az elnököt, lemaradhatnak az IMF-ről

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kairóban ünnepelnek a tüntetők - a hadsereg eltávolította a hatalomból Mohamed Murszi elnököt. Egy északi városban ezt követően négy támogatója halt meg a karhatalommal való összecsapásban. Elemzők szerint a bizonytalanság ártani fog az egyiptomi gazdaságnak.

Tűzijáték, zászlólengetés, örömujjongás - azt lehetne hinni, hogy egy nemzeti ünnepet, vagy az újévet köszöntötték a kairói Tahrír téren. A tömeg azonban az ország első, demokratikusan választott elnöke, Mohamed Murszi eltávolítását ünnepelte.

A teret betöltötték a vörös-fehér-fekete nemzeti színű zászlók és egész családok vonultak ki, hogy megünnepeljék a Muzulmán Testvériség pártjából kikerült államfő bukását.

Murszi tetszési indexe egy évvel ezelőtti hivatalba lépése után meredeken zuhanni kezdett. Egekbe szökött az élelmiszer és a benzin ára, miközben az elnök és pártja az ideológiával, az iszlamista értékrend megerősítésével foglalkozott.

A Tahrír téren ünneplők egyelőre csak a jót látják: "elüldöztünk egy diktátort és most egy másodikat" - mondták, Mubarak elnökre, majd utódjára utalva.

Az ország azonban veszélyesen megosztott: a katonák közbelépése előtt az elnök iszlamista támogatói értésre adták, hogy készek meghalni érte. Legkevesebb négyüket az este folyamán meg is ölték a biztonsági erők az északi Marsza Matruh városban.

Egy nappal korábban Kairóban legkevesebb 16 tüntetőt öltek meg a tömegbe lövő ismeretlenek.

Az Muzulmán Testvériség az 1920-as évek óta - több évtized elnyomást eltűrve - várta, hogy végre hatalomra jusson és most egy év után elveszítette azt.

A hadsereg és paradox módon a demokráciapárti tüntetők is azt üzenték iszlamista honfitársaiknak: az ő értékrendjüket kifejező, demokratikusan választott politikusokat el lehet távolítani. Kérdés, hogy ezek után mit gondolnak majd a demokráciáról.

A drámai események nyomán valószínűleg késik majd annak a közel 5 milliárd dolláros IMF-hitelnek a folyósítása, amelynek részleteiről a Murszi-kormányzat tárgyalt. A most következő, egyéves átmeneti időszakban nincs sok esély azoknak a reformoknak a végrehajtására, amelyeket a hitel feltételéül szabták.

Elemzők szerint tovább emelkedhet az élelmiszerek ára, súlyosabbá válhat az üzemanyaghiány és meredeken leeshet az egyiptomi font árfolyama - további gondokat okozva a családoknak.

"Amíg nincs stabilitás, addig nem jönnek vissza a befektetők és a turisták" - mondta Caroline Freund, a washingtoni Peterson Nemzetközi Gazdasági Inézet elemzője.