Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rettegnek a franciák, hogy újra lecsap a fegyveres

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szükségállapotot idéző hangulatban keresi a francia rendőrség azt a férfit, aki hétfőn súlyosan megsebesített egy fotóst Párizsban, a Liberation című napilap székházában. A belügyminiszter elrendelte az országos lapok, a rádiók és a televíziók székházainak a védelmét, hangsúlyozva, hogy mindent megtesznek a tettes kézre kerítéséért, mert mint fogalmazott, amíg szabadlábon van, mindenki számára veszélyt jelent.

Továbbra is válságos az állapota annak a 23 éves fotósnak, akit hétfőn délelőtt mellkason lőtt a mindeddig ismeretlen elkövető Párizsban, a Liberation székházában. A baloldali napilap külsős munkatársa az újság karácsonyi mellékletének a munkálataira érkezett, amikor vele gyakorlatilag egyidőben a székházban megjelent egy 35-40 év körüli, az eddigi leírások szerint 170-180 cm magas férfi, táskájából előhúzott egy vadászfegyvert és két lövést adott le, amiből az egyik szívtájékon találta el az áldozatot.

Az esemény mindössze tíz másodpercig tartott, nyilatkozta a sajtónak egy szemtanú, a Liberation egyik recepciósa, hozzátéve, hogy az elkövető egyetlen szó nélkül adta le két lövését az első hozzá közel eső célpontra, és valószínűleg azért nem volt a lövöldözésnek több áldozata, mert a harmadik töltény beszorult a fegyverébe.

Az eset után csaknem egy órával a La Defense nevű üzleti negyedben tört ki a pánik, ahol egy magányos fegyveres kétszer rálőtt a Société Générale bank székházára, de ott szerencsére senki sem sebesült meg. A rendőrség szerint a két lövöldözés elkövetője valószínűleg ugyanaz az a személy. Ezt a feltevést látszik megerősíteni az az autós is, akit a második lövöldözés után a fegyveres rövid időre túszul ejtett, kényszerítve őt, hogy a közeli Champs-Elysée sugárútra vigye. A megdöbbent férfi beszámolója szerint a túszejtő egy gránátot mutatott neki, mondván, mindenre fel van készülve, és azt is közölte vele, hogy nemrég szabadult a börtönből.

A rendőrségnek azt már sikerült kiderítenie, hogy az elkövető egy 12 mm-es vadászfegyvert használt, ami Franciaországban a legelterjedtebb puskának számít. Aránylag könnyen beszerezhető, mindössze 150 euróba, mai árfolyamon mintegy 45 ezer forintba kerül és becslések szerint, mintegy ötmillió példányt használnak belőle országszerte, vagyis csak a fegyver alapján nehéz lesz a tettest beazonosítani.

A Liberation-nál lezajlott dráma sokkolta a francia újságírókat, akiket kormánypárti és ellenzéki politikusok egységesen támogatásukról biztosítottak, többen egyenesen a sajtószabadság ellen elkövetett támadásnak nevezve a történteket. A hétfőn izraeli látogatáson tartózkodó Francois Hollande államfő azt nyilatkozta, hogy az ámokfutó egyértelműen gyilkolni akart, és arra kérte a belügyminisztert, hogy tegyen meg mindent az elkövető kézre kerítéséért.