Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sokkolta Japánt Goto megölése

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Miközben a japán közvéleményt sokkolta, hogy az Iszlám Állam egy második japán túszt is meggyilkolt, Jordánia továbbra is hajlandó szabadon engedni egy elítélt dzsihádistát, hogy visszakapja fogságba ejtett pilótáját.

Bár Japán nem vesz részt az Iszlám Állam elleni harcokban, úgy tűnik, a dzsihádista szervezet a hétvégén megölte Goto Kendzsi riportert is, akinek elengedéséről a múlt héten még alkudozott Jordániával.

Bár Goto több háborús övezetet is megjárt, nem tartotta magát haditudósítónak, mert inkább az egyszerű emberek történeteit akarta elmesélni.

Vasárnap a Jomiuri című lap különkiadásban számolt be arról, hogy a szélsőségesek beváltották az ígéretüket. Az AP által megkérdezett járókelők nagy része nehezen hitte el, hogy valóban megölték a veterán tudósítót.

Gotót egyszer már elfogták a Közel-Keleten, de akkor sikerült rábeszélnie elrablóit, hogy engedjék el. A riporter családját megrázta a hír, de felesége azt mondta: büszke a férjére. "Kendzsi meghalt, összetört a szívem. Nem találok szavakat" - reagált a tudósító édesanyja. "Történjen velem bármi is, mindig szeretni fogom a szíriai népet" - mondta Goto, mielőtt elindult volna tragikusan végződött útjára.

Jordánia közben még mindig reméli, hogy sikerül visszaszereznie az ISIS fogságába esett pilótáját, Muát al-Kaszaszbehet. Az Iszlám Állammal folyó múltheti alkudozás során úgy tűnt, hogy Gotót engedik el és al-Kaszaszbeh életét megkímélik, ha Jordánia átad a szélsőségeseknek egy terrorizmus miatt halálra ítélt nőt.

Jordánia előbb azonban bizonyítékot kért, hogy pilótája életben van-e, amit a dzsihádisták hallgatása, majd a Gotó meggyilkolását mutató videó megjelenése követett. II. Abdullah jordániai király elítélte a gyilkosságot és telefonon részvétét fejezte ki Abe Sinzo japán miniszterelnöknek.

Nasszer Dzsudeh külügyminiszter sokatmondóan megjegyezte, hogy a kormány továbbra is határozottan részt kíván venni az amerikai vezetésű, ISIS-ellenes koalícióban. A pilóta családja ugyanakkor azt követelte, hogy a kormány tanúsítson nagyobb nyíltságot a dzsihádistákkal folytatott tárgyalásokról.